Sub Rosa

A Gizi…

A mai poszt ismét rendhagyó lesz, mert nem történik semmi sem, azon kívül, hogy továbbra is vérzek. Helyette Mr. Férfi ma is alkotott.
Tegnap  szoba átrendezésben vettünk részt, a Legóit felpakoltunk egy laminált lapokból összetákolt polcrendszerre, így a bútorokat is arrébb tologattunk. A ruháink egy része nem szerkrényben vannak, hanem gerinc ruhafogason. Így ide-odarakosgattuk őket.
Nem tudom, hogyan, de egy bugyim az ágyunkon maradt, és este lefekvéskor a már sötétben alvó Mr. Férfi mellé bebújva az ágyban észre sem vettem.
Reggel felkelve húztam ki Mr. Férfi alól. Régi darab lehet, mert nem is emlékeztem, hogy nekem ilyenem is van, így viccesen “rátámadtam” a még mellettem szunyókáló kedvesemre: ” Milyen szeretőt tartasz mellettem, akinek az én ágyamba hozod a fehérneműjét?” A szavak élét elvette a mosolyom, és Mr. Férfi is csak röhögcsélt védekezésképpen.
Aztán délután megkértem, hogy írjon a blogra egy kommentet, mert mostanság mintha nem szoktam volna értesítést kapni róluk. Fogadni mernék, hogy valami megint nem stimmel a Freebloggal, mert a statisztikámat sem mutatja, illetve a Legolvasottabbakat sem jeleníti meg a jobb oldalt. Valóban a fiókom spamként kezelte a hozzászólásokat. Beléptem a főoldalra, és láttam, hogy a skóciai utunkhoz írt valamit. Gyorsan megnéztem, és a következőt olvashattam:
Március 4 Tartan
Gizi
abrakadabra@hihih.com
Persze nem engedte, hogy kirakjam (ha ár kommenteltél nálam, tudod, hogy moderálom kirakás előtt).
A kitalált e-mail címén nagyon jót mosolyogtam, de honnan jött a GIZI???? Egy név nem szokott csak úgy a semmiből eszünkbe jutni. Áhá, tudom!
Gizi a szerető, akinek a bugyiját megtaláltam reggel az ágyban!
A konklúzió és a következmény elképzelését rátok bízom! 🙂
Mi jót nevettünk rajta!

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!