Sub Rosa

6 hetes kontrol

Zsebi először 6 naposan utazott hosszú távon. Most 6 héttel később megint sorra került. A városban már többször ültettük autóba, nagyjából élvezte. Viszont azok csak 4-5 perces utak voltak.
Az első teendő, hogy a gyereknek is bepakoljunk. Hú, két és fél napra mentünk eredetileg, de legalább úgy pakoltam be, mintha 2 hétre indulnánk. Például az összes textil pelenkát elvittem magunkkal, amit csak itthon felleltem. Ebből összesen kellett 2 éjszakai hálózsák (az elsőt összekakálta), 2 pulóver (az elsőt ÉN leittam), 3 body (ha már 3 napról van szó), 2 nadrág (szintúgy az első TŐLEM lett narancsleves). És ennyi. Vittem 3 plédet, de az egyik ki sem került a bőröndből (egyébként a lehető legnagyobb bőröndöt hurcoltuk magunkkal). A pelenkázó táska tartalma viszont mind kellett, de az akkor is kell, ha csak kilépünk az ajtón. Az is jó volt, hogy játékot is dobtam be neki. Igaz, még nem játszik, de már figyel a dolgokra.
 Ami a lehető legjobb döntésem volt idáig az a babakocsi. Én magam össze tudom csukni, be tudom rakni az autóba (egyetlen egyet nem próbáltam vele, pedig hamarosan szükségessé válik az is: a lépcsőn fel-levitelt). A hordozó részében a gyerkőc imád aludni, nézelődni – a 100 kilométert most is végig aludta benne (oda-vissza is :D). Igaz, a csomagtartó felét elfoglalja, de nélküle már sehová se!
A doki előtt elintéztem az anyasági támogatást és a családi pótlékot. Most Budapesten nem volt hej de jó autókázni, mert árad a Duna! A rakpartok lezárva, így az egész városban a dugónál is dugóbb volt. Nekünk meg a Váci út 73-ba kellett mennünk, ami ha nem is látványosan, de elég közel van a folyóhoz. A munkahelyemről közelítettük meg, mert ahhoz, hogy Mr. Férfi felvehesse az adókedvezményt, kellett egy igazolás, hogy én nem igényeltem. A cégnél mindenki Zsebiben gyönyörködött (hízott is a májam rendesen), aki hol aludt, hol meg vigyorgott – de egyáltalán nem sírt! Azt lehet mondani, hogy egész nap aludt. Aludt az autóban a hatalmas dugóban, aludt az Államkincstárnál, míg engem vártak. S várniuk kellett, mert 15 fő várakozott előttem is! Nem tudom, mennyit kellett várakoznom, direkt nem néztem az órát, nem akartam felhúzni magam, vagy arra gondolni, mennyire ordíthat kint a fiúm (aki a valóságban végigaludt). Leadtam a papírokat, kiderült, hogy a fénymásolat nem kell nekik, mert csak az jó, amit ők fénymásolnak le, illetve Zsebi lakcímkártyája semmihez sem kell, ehelyett kellett volna Mr. Férfié, aki azt persze nem adta oda, így másnap mehettünk vissza – még nagyobb dugóban!
Délután, az apai nagyszülőket vártuk. Előtte gyorsan bevonultam a fürdőbe. Végre rászántam magam, hogy szőrtelenítsek, és végre emberi formát ölthettem! Bár ebből volt egy esti incidens, mert Mr. Férfi azt hitte, hogy az ő borotváját használtam, és az már milyen! Erre közöltem vele, hogy ő használta ezek szerint az én borotvámat, mert az elektromos Fusiont még az egyetemi éveim alatt kaptam apumtól! Másnap apum is megerősítette, hogy ő elektromost csak nekem vett, mert karácsonykor, amikor akart Mr. Férfinek is, elfogyott, így egy normállal sikerült csak meglepnie, amit a drága párom folyamatosan vidéken hagy… Szegény Mr. Férfiben mekkora lelki törés lehetett, amikor megtudta, hogy az én (már használt!) borotvámmal borotválkozott?! Bocsánat, nekem ez vicces! J
Zsebit persze akkor kellett megetetni, amikor látogatni jöttek hozzá, így megint inkább az én ölemben ücsörgött. Nem tudom, másnál hány perc szokott lenni a szopi, nálunk sok (mondjuk pontosan nem tudom, sosem mértem még le). De legalább fenn volt, nem aludta át a nagyiék látogatását! Csak sajnos az orvosi látogatást sem. Jobban mondva csak az elején ordított, mint a sakál, mert aztán apum előhalászta a babakocsit, és az esőben (de egy árkádsor alatt) tologatta, mire megint el-elszundított.
Én pedig egy fotóval felszaladtam a nődokihoz. Zsebi fotóját kitűzték a többi náluk születő kisbaba mellé, ő lett a 113. Tökéletes időben mentem, mert csak egy kismama volt előttem, aki épp a CTG gépnél ült, és a rendelőből is akkor jött ki az előttem lévő „beteg”. Jó színben vagyok, bár a szemeimen látszik az éjszakázás, de nagyon jót tett nekem az anyaság, ki vagyok virulva.  A sebem szépen gyógyul, ultrahangon megnézte a méhem, és végtelen örömömre megállapította, hogy a méhem olyan, mint aki nem is szült még. Gyorsan elvégezte a rákszűrést is, hogy ne kelljen újra visszamennem, elég legyen egy év múlva ismét meglátogatnom.
A jó híreket két táskával és egy fáradt, bőgő gyerekkel ünnepeltem meg.

Szeretitek a ragadozó madarakat? Ha élőben szeretnétek látni, katt a képre:

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!