Sub Rosa

A dudor

 
Ahogy sejteni lehetett, a lengőbordája még nem lejátszott meccs. A hét eltelt, de a pukli továbbra is ott van, sőt mintha nagyobbodna – megnyugtatok mindenkit, hogy ez csak az aggódó anyai szemnek tűnik úgy –, így inkább elvittem még egyszer orvoshoz.
 
Most itthon vagyunk, így az itteni védőnőt – aki ráadásul Mr. Férfi védőnője is volt – hívtam, hátha tud egy jó gyerekorvost itt is. Be is rendelt azonnal, és megmutatta az itteni gyerekorvosnak. Aranyos, idősödő nő, aki megnyomkodta a bordáját. Egyáltalán nem gondol csípésre, bár azt sem zárta ki, hogy meg is csípte valami. Azt mondta, hogy valószínűleg egy porcdarab áll ki, mert most csontosodnak össze a bordák, és csak egy alkati kérdés, hogy ott kijjebb áll. Rákérdeztem, hogy ez örökre így marad-e, mert akárhogy is nézzük, eddig nem volt ott neki, mire azt a választ kaptam, hogy majd az izmok elrejtik. Szóval ne aggódjak, de ha mégis szeretném magam megnyugtatni, majd vigyem el a Heim Pál kórház sebészetére, majd ott megmondják, mi a további teendő. De ráér még!
 
Hazafelé felhívtam Mr. Férfit, aki azt tanácsolta, hogy ne várjunk semmire, vigyem el most, ha úgyis itt vagyunk a városban. Apummal is beszéltem, de szerinte felesleges, majd elmúlik. Kivételesen anyum is biztatott, hogy vigyem csak el, nyugtassam meg magam. Ezen meglepődtem, mert szerinte paramami vagyok.
 
Otthon megnéztem neten, hol is van pontosan (körülbelülre tudtam csak). Papával vittem el a kórházba, mert ugyan vezettem már a városban, de még mindig nagynak bizonyul számomra a forgalom, főleg, ha még nem is jártam arra. Kicsit eltévedtünk, mert nem tudtam, hogyan hívják az egyik körutat, jobban mondva azt hittem, máshogy, így bekavartam, de azért épségben megérkeztünk. Közben Zseb be is aludt.
 
Persze, először még máshová is mentünk – rendelőintézetbe –, ahonnan átküldtek a szomszédos ajtóhoz, a sürgősségire. Bejelentkeztem a recepción*. Leültettek a bejáratnál, ahol mesefigurák voltak a falon, s őrölt kávét lehetett inni egy automatából. A gyerekek „vidáman” játszadoztak, amíg várakoztak. Kértem egy kávét, de már nem volt időm meginni, mert szólították is Zsebet. Itt nem csak egy szám a gyerek, hanem névre szólóan hívták be a vizsgálóba. Papa meg is lepődött, nem esett le neki azonnal a tantusz, amikor meghallotta Zseb teljes nevét. Egy fotocellás ajtón kellett bemennünk egy tágas folyosószerűségre – mint a mozitermek a plázákban úgy nyíltak innen a vizsgálók. A legelsőbe hívtak, így azonnal fordulhattam is jobbra a babakocsiba, amiben továbbra is aludt a gyerkőc.
 
– Tegye a vizsgálóra anyuka…
 
Ettől az anyuka szótól még mindig megborzongok. Kicsit csodákoztam, hogy amíg a gyereket felpakoltam a babakocsiból az „ágyra”, addig az orvos tovább üldögélt a székén, meg azt is, hogy max. rámosolygott, nem igazán beszélt a négy hónaposomhoz. Ő is úgy véli, hogy alkati kérdés, de azért elküldött minket ultrahangra, hogy kizárhassák, hogy bármi is nyomja odabentről a csontocskát. Jövő péntekre kaptunk időpontot. A papírjára azért egy későbbi mellkas röntgent is ráírtak. Nem tudom, hány hónapos kortól lehet röntgenezni a piciket…
 
*mintha szálloda lenne, nem?

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!