Sub Rosa

Csak a mami ölében… (+ képek)

A kis bohóc

 A képek nem tartoznak a történethez. Csak olyan édes rajtuk, így “meg kellett osztanom” őket. 


Most már személyesen kell felvennem a fizetésemet, aminek örülök is, meg nem is. Örülök, mert mindenképp itt kell lennem a városban, és kimozdulhatok a négy a fal közül – van saját autónk, még jobb. Ami miatt mégsem örülök neki annyira, hogy így a számlavezetési díjam kétszer, ha nem háromszor annyiba fog kerülni… Szóval tegnap meglátogattam az irodámat. Channah kísért el, ő vigyázott addig az autóban alvó Zsebre.
Már írtam, hogy nálunk a mamó csak hetente egyszer kakil. Olyankor is akkor, ha fekete szeder levest eszem (én!). Elkezdtük a hozzátáplálást is, de úgy tűnik, még nem elég intenzíven, mert a szilárd tápláléktól sem lett gyakoribb a széklete. Eddig anyum csinált nekem levest, de mivel ő elutazott, maradt az, hogy ki kellene magam is próbálnom. Viszont a turmixgépünket vidéken hagytam, mert ott vagyunk még mindig többet. Valami kellene, amivel összeturmixolhatom a gyümölcsöket – mind magamnak, mind a későbbiekben mamónak. Channah-val megbeszéltük, hogy elmegyünk a Tescoba, és veszünk egy olcsó botmixert. 
Szellemecske*.* Boo!
A nagyobb szupermarketekben, ahová autóval megyek, nem szoktam elővenni a babakocsit (jelen pillanatban nem is volt nálunk), csak a babó hordozóját szoktam keresztben felfektetni a bevásárló kocsin. Most is elvolt így Zseb – igaz, csak egy ideig. Lent a parkolóban jéghideg volt, a kabátot nem vetettem le róla, viszont bent az áruházban már csurgott rólunk a verejték. Amikor már megvettük a botmixert, éppen a gyerekruhákat nézegettem neki (harisnyát akartam, de persze, mit felejtek el?) – vettem is egy nadrágot és 5 hosszú ujjú bodyt -, megunta a nézelődést. Hiába próbáltuk megvigasztalni, egyre kétségbeesettebben (azaz hangosabban) sírt, így muszáj voltam kivenni a hordozóból. 
A gyerkőc nem éppen segítőkész,  ilyenkor egyáltalán nem kapaszkodik, nekem meg az egyensúly érzékem még ramatyabb, ha a 8,5 kilós gyereket is hordozok. Mert egy kézzel kellene tartanom, hogy a másikkal tudjak egyensúlyozni, de egy kézzel már nem bírom el a ficánkoló fiúmat… Ciki, de ez van…
Megkértem Channah-t, hogy szaladjon ki az autóhoz, és hozza be nekem a karikás kendőmet. Amíg a sógornőmre vártunk, Zseb a bevásárló kocsi tolókarján ücsörgött, dobolt a lábával, és egy hangot sem adott ki. Majd miután – nagy nehezen, mert még mindig nem az igazi az ügyességem – magamra kötöttem, már csak mosolygott. Segített tolni a kocsit (még így sem engedtem el, mert hiába, hogy van két kezem, a cipelés közben jó, ha kapaszkodom…), pakolni, nézelődni. 
Egy szó, mint száz: nagyon tetszett neki a dolog! A vállamnak már kevésbé, mert rosszul húztam meg a kendőt, így mindig becsúszott a nyakszirtemhez, amit nagyon vágott, de ez legyen a legkevesebb! 
Hordozni csudijó!!!


Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!