Sub Rosa

Szilveszter

Itthon töltöttük, édes hármasban. Tudjuk, hogy a babával sem lett volna lehetetlenség barátokkal együtt lenni az év utolsó éjszakáján, de se alkalmunk nem volt társaságot keresni, se kedvem nem volt másokhoz.
Nekem semmihez se lett volna kedvem, de gyermekem apja rábeszélt, hogy kicsit videózunk. A Papírkutyákat néztük, miközben Zseb hol mellettem, hol a „játszóterében” aludt. Oké, néha én is bealudtam a filmen…
Az „utolsó” ébredésekor éppen a földön aludt. Lefeküdtem mellé, de hiába próbáltam megciciztetni, nem kellett neki. Eddig minden (!) éjjel, akárhányszor ébredt, a cici megnyugtatta és visszaaltatta. Most nem! 
Álomkóros volt, miközben vigyorgott. A lábamra dőlt, simogattam, azt hittem, elalszik, de az utolsó pillanatban inkább felült. Ezt elismételte legalább háromszor, mire azt mondtam: oké, keljünk fel.
Mr. Férfi már hozta is a pezsgőt, mert a tévében megjelent az óra, hogy 10 másodperc múlva éjfél. A gyerkőc mosolyogva fogadta a tévében szóló himnuszt, a puszikat, melyeket ő kapott elsőként. Végül áhítattal megnézett egy tűzijátékot az ablakból. Még egy órát ébren töltött, beszélt a nagyival, majd békésen visszaaludt, és szinte reggel fél kilencig aludt.
Az újévi köszöntője pedig valami csoda volt: EGYEDÜL FELÁLLT A RÁCSOKBA KAPASZKODVA.

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!