Sub Rosa

Már 10 hónap is eltelt

2 hónap és egy éves… Ez onnan jött, hogy az áprilisi csoportunk egyik tagja tegnapelőtt töltötte be a 11. hónapot (előbb született a kiírtnál), és ők már a “célegyenesben”. Utolsó hófordulójuk van, mert utána már inkább az éveket számoljuk, nem? Majd kiderül…
súly: valahol a 9 kiló felett [update: 9830 gramm, 4 nappal később]

méret: kb. 80 centi lehet a ruháiból kiindulva. Ígérem, valamikor most már megint lemérem 🙂
fog: ahogy tegnap írtam, hirtelen lett 3 🙂

pelenka: 4, vagy 4+, és bugyipelenka. Megáll az asztalnál, emeli a lábát, igaz, utána mindig megpróbál visszalépni a használtba 🙂 Sokkal könnyebb így tisztába rakni, kivéve ha hasmenése van. Bár szerintem olyankor mindegy lenne, milyet is használunk…

ruha: a 74-eseket már el kellett raknom, 80-asok pont jók rá, de már vettem neki 96-osakat is. Több a ruhája, mint nekem. 

hordozó: babakocsi, karikás kendő – hiába mutatta meg Eszter kétszer is, de azóta sem tudom rendesen magamra kötni, sőt egyre rosszabbul megy… Viszont továbbra is elhagyhatatlan. Valahogy le kell mennem a lépcsőn. Tegnap például a gyerek a csípőmön hátrafeszítve magát, ugyanazon az oldalon a táskám, amiben még a mei tait is belepréseltem, plusz egy szatyor, amiben a laptopom, mert Zseb még ezt is tönkre akarta vágni nekem, a jobb kezemmel meg kapaszkodok a korlátba, miközben a kendő vágja a nyakam. Néha azt hittem, hogy elesek, és nem érek le az első emeletről a földszintre. Meg-megcsúszott a kezem, a gyerek még jobban kilengett, már-már  összeroskadtam a tizenvalahány kilótól (sosem voltam erős). És ilyenkor valahogy nem tudom tolerálni, ha a cipekedés miatt nyavalyognak nekem. A mei tai pedig a szerelmem. Munkában a gyerek a hátamon, bár ezt sem tudom rendesen meghúzni, és a gyerkőc nagyon hátraleng. Valószínűleg megszokta, mert szeret rajtam lenni, nevetgél. Oké, a sok egy helyben ülést nem igazán csipázza, olyankor hajtani próbál, mint a hintát. 
~lehetséges, hogy ezekről az eseményekről máshol is olvashattok majd, szurkoljatok~

alvás: néha már megtapasztalhattuk, milyen az, amikor az egész éjszakát végigalussza. Olyan 10 felé elalszik, egyszer-kétszer ébred szopizni. Napközben rosszabb helyzetben vagyunk, mert valahogy leszokott arról a jó tulajdonságáról, hogyha elalszik az ölemben, lerakhatom a kiságyba. Rögtön felébred, és visszakéredzkedik. Így az alvásidején (kb. 1-2 óra naponta) a kanapéhoz vagyok láncolva, mert ugyan néha sikerül leraknom magam mellé, de többször legurult már, így nem hagyhatom ott. 

egészség: a fogzásra fogom a nátháját. Folyt az orra, egyik éjszaka köhögött, de egyikre sem kapott semmit, mert egy-két nap alatt elmúlt neki. Néha hasmenése is volt, de mellette volt olyan, hogy egy hétig nem kakilt (ebben olyan, mint én: a Tiszán egyszer sem, de amint hazaértünk rögvest háromszor).

képesség: nem tudom, mit kellene tudnia, de szerintem már mindent tud 🙂 lépcsőre felmászik, áll, kapaszkodva járkál, néha már két kézzel is elengedi a dolgokat, bár így még nem lépked. Sokat beszél, de szerintem nem eleget, hiányzik, hogy leírhassam “be nem áll a szája”… Szeparációs szorongó lett…

beszéd: elég jól kommunikál már, ha akar valamit, igenis képes kifejezni a vágyait. Adda – add (éppen a tejcit kérte), aa jeje – anya gyere (legalábbis én így értelmeztem, odamentem hozzá, és felvettem, amitől megnyugodott), pá pá (nagyon halkan ejtette ki, éppen hogy én hallottam, akinek szánta egyáltalán nem), hopp (elesett, leesett egy tárgy, valami nem sikerült neki), höö (nem jöttem rá, mit jelent), van még néhány, de azokat nem jegyeztem fel.

evés: délelőtt inkább csak anyatej, délben egy üveg bébiétel (ha nem vagyunk itthon, még főzök is neki, de így, hogy be vagyunk zárva az első emeletre, kevésbé – az apját küldöm el neki venni), vacsira ha marad az ebédből a maradékot, ha nem akkor egy újabbat. Egyébként már mindent megkóstolt, a fűszerekkel is ismerkedik, sőt egyszer elfelejtettem, hogy nem adhatok neki mogyorót, így a mogyoróvajat is megkóstolta… Nem sokat, éppen hogy, de utána még kért volna, viszont addigra eszembe jutott, hogy nem lehet neki adni. Szóval sírás lett a vége…

becenevek: ugyanazok, az apja Pelushuszárnak és Vakarcsnak hívja. 

lányok: most nem volt nagyon velük, helyette kutyusozott. A Tiszánál egy yorkival osztotta meg a napjait. Simogatta, bár volt olyan, hogy inkább meghúzta a szőrét, vagy belemarkolt a bőrébe, ilyenkor szegény kislány sietve elvonult a kis kuckójába. Egyszer véletlenül még bele is rúgott szopizás közben. A kutyus ekkor is elszaladt… 🙂 Képet nem tudok róla mutatni, mert az összes februári fotómat lementés helyett töröltem…

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!