Sub Rosa

Ciki,nem ciki, ez történt… Pelusos sztori…

Oké, lehet, hogy a következőt nem kellene megosztanom…

Reggelente kávéval kezdem a napot. Amíg meg nem iszom, addig velem nem lehet mit kezdeni, kómás vagyok. Ilyenkor szoktam megnézni a kedvenc Criminal minds sorozatomból egy-egy részt*, majd megyek ki a fürdőbe felébredni.
Zseb, amíg kávézom, alszik, de amikor kivonulok a fürdőszobába, valamilyen belső hangra felébred, és tipeg utánam. Emiatt sosem csukom be az ajtót.

Most is ez volt. Éppen a vécén ücsörögtem (még újságot is olvastam), amikor meghallottam a lépteit, majd az ajtó nyikorogva még jobban kinyílt, és a drágaságom ott állt előttem egy száll pelusban. Mivel úgyis tisztába akartam tenni, így gondolva egyet levetettem róla a pelenkát is. Nem féltem, hogy megfázik, így is csöpögött rólunk az izzadság. Attól sem féltem, hogy esetleg a pisit takarítanom kell utána, maryon egyszer a valósághoz hűen megállapította: a lánykáim után már megszoktam…
Ahogy lekerült róla a nadrág, ki is sasszézott a fürdőszobából, de nem telt el egy perc sem, mikor ismételten megjelent, és nagy bebebezés közepette mutatott a szobába, ahol éppen az egyik lánykám aludt.

– Igen, ott alszik. Hagyd aludni…

Mondtam, de Manóm csak ismételten befelé mutogatott.

– Menj, nézd meg… – és ahogy szót fogadva megfordult, láttam meg. – Hé, gyere csak ide! Kakiltál? Bent a szobában? Azt mutogattad? Oké, gyere, elsőként megfürdünk…

Kaptam el a kezét, beállítottam a zuhanyba, és rendbe tettem magunkat. Tisztán, üdén sétáltunk vissza a nappalinkba, ahol egy rakás… várt rám. Oké, tényleg hozzászoktam, hogy a lányok után takarítok, ez sem másabb. Fogtam a szemetest, a törlőkendőt, a Domestost fertőtlenítőt, a felmosót. Éppen négykézláb súroltam a parkettát, amikor a bejárati ajtóból meghallottam:

– Itthon vagy?

Először nem is gondoltam, hogy hozzám szólnak, majd rájöttem, hogy meztelen vagyok, csak egy tangabugyit viselek. A folyosóról pedig pont rám látni, ahogy én lógó mellekkel térdelek, sőt éppen az ajtó felé pucsítok. Amennyire csak gyorsan tudtam, felugrottam, és megpróbáltam egy szekrény mögé bújni – csak a fejemet elődugni, hogy azért ne tűnjek nagyon udvariatlannak.

– Igen?
– Szia. Jönnénk az ajtót megcsinálni.
– Mikor?
– Kb. egy óra múlva…
Oké, várlak titeket.

Sóhajtottam fel. Legalább volt időm felöltözni, Zsebet tisztába rakni, a lánykám után feltakarítani – bár ő még okozott kellemetlen meglepetéseket -, mire jöttek a szerelők.

Nem tudom, mit láthattak belőlem, de nem tettek rá semmilyen megjegyzést se. Ennek ellenére irultam-pirultam előttük…

*a gyermek apja tegnap kérdezte, miért nem fejeztem még be. Talán mert nincs időm minden reggel megnézni egyet?

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kati says:

    😀 Nagyon illik a szituhoz a mellékelt kép. 🙂 (Velem is történt hasonló, egy otthoni pólóban lazán kinyitottam az ajtót a postásnak, mire férj felvilágosított, hogy mivel sz*rrá van használva, egészen látszódik benne a bimbim. 😀 )

  2. Katako says:

    Bocsi, de ezen olyan jót röhögtem… :DMármint nem Rajtad, hanem a sztorin. Eszméletlen!! :)))Köszi a vidám perceket, további szép hetet Nektek!

  3. 😀 Igen, mikor megtaláltam, mintha csak magamat látnám a zsiráfban. Jaj, ezt a pólós dolgot úúúgy magam előtt látom :)))))) Még egyetem alatt nem igazán hordtam melltartót (mondván minek, úgysincs mellem), és egyszer egy ujjatlan felső volt rajtam, jó idő révén. Csakhogy hűvös szél fújt, a bimbóm meg meredezett a hidegtől XD

  4. Csak nyugodtan, azért osztottam meg. Én is jót röhögtem utána. :))))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!