Sub Rosa

Születésnap Franciaországban – 2. rész (Rennes)

A gyerek apja kitűnően igazodik el akármelyik városban. Én még most – így 5 év után – is eltévedek anyósomék városában, ő meg egy idegen helyen is szinte azonnal tudja, merre kell mennünk. Így volt ez Rennes-nel is. Rögvest vezetett le minket a metróhoz, ahol nekem kellett vennem a jegyet, de rá nem jöttem, hogyan működik. Persze, ő volt az, aki egy kis gondolkodás után, paraszti ésszel már visszafelé gondolkodás nélkül vette a jegyeket, mintha minden nap Rennesben utazna. Ilyenkor nézek rá csodáló szemekkel.
A szállodát nem találtuk meg olyan könnyen, éppen 90 fokos szögben indultunk el a felszínen. Egy palacsintázóst és egy vásárlót kérdeztem meg, de fogalmuk sem volt, merre lehet a keresett utca. Az infópultos lány sem tudta biztosan, csak nagyjából – visszaküldött a kiinduló ponthoz, ahol viszont volt két nagyon kedves férfi, akik még rendőrökkel is diskuráltak, merre is menjünk. Vicces volt, ahogy a quatre ou six-et mutogatta, azért ennyi még nekem is megy a megértésben :)* 
A szálloda a Vilaine partján állt, viszont a sarki szobánk ablaka egy hatalmas parkolóra nézett (ami a folyóra épült). Itt már hideg volt, de el sem képzeltük még, milyen hideg lesz Párizsban! Lepakolás, kis pihi után nyakunkba vettük a várost. Én nem tudok olyan sokat sétálni, Zsebbel sem könnyű, így nem tettünk meg nagy kört, mégis úgy érezhettük, hogy elvegyülünk a rennesiek életében. A belvárosban a régies házak között rengeteg kávézó, étterem, emberek és nyüzsi mindenhol. Bretagne = Crêpes, sőt galettes**. A Crêperie Sainte Anne választottuk. Zseb kapott almalevet, szívószállal. Arra nem jött rá, hogyan kell szívni, de arra igen, hogyan kell fújni és buborékoltatni az innivalót. A palacsintát megint nem várta meg, addigra megunta magát, így megint nem tudtunk együtt enni, ezért hazafelé beugrottunk egy Lafayette-be, és bevásároltunk vacsorára, amit a szállodában fogyasztottunk el. 
Séta közben azért gondoltunk Zsebre is. Megláttunk egy körhintát, amire félve felültettük. Amíg forgott és Zseb vigyorgott, megkérdeztem az apját, hogy megbánta-e. Akkor nemet válaszolt, viszont miután véget ért a menet, és Zseb több utcasarkot végigordított, mert vissza akart szállni, akkor visszakérdezett: na most bánod inkább? Nem, nem bántam. Bár egy újabb nehézséggel kell ezek után szembe néznünk: megértetni vele, hogy ha valami véget ér, akkor annak vége is. 
Rennesnek gyönyörű parkja van: Parc du Thabor, ahol van játszótér. Zseb egy kicsit már unta, hogy mindig az MT-ben kell csücsülnie, ezért úgy gondoltuk, hogy eljött az ő ideje, és leraktuk a többi gyerek közé. Egy percig nézelődött, de aztán feltalálta magát: ment a rugós hintákhoz játszani. A fiam már most igazi macsó: szinte azonnal meghódított egy szőke kislányt. 
Mára ennyi, holnap megint folytatom… 

*ugye hallani az iróniát a hangomon?
**néhány éve itthon volt egy A la galette étterem, ahová Zseb apukája többször elvitt. Az első randinkon is ott ettünk – moulest…

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!