Sub Rosa

Születésnap Franciaországban – 4. rész (a NAGY NAP!)

Zuhogó esőben léptünk át a nagyon nem várt napra. Egész éjjel esett. Azon gondolkodtam már, hogy mit csinálunk a Manóval a születésnapomon, ha esik. Mert kinti programokat terveztünk, beülőset nem is tudtam volna igazán. 

Szerencsére nem kellett emiatt aggódnom, mert reggelre elállt, kisütött a nap, vidám szombatra ébredtünk. Szép, kívánatos akartam lenni, ha már átléptem a tripla x-et. Persze, nem sikerült, mert ahogy a gyerek apja megjegyezte, ha arra vártunk volna, sosem indultunk volna el, pedig “hosszú” út állt még előttünk.

Anno rám nagy hatással volt Versailles. Mindig is kastélyfüggő voltam, igaz akkor az épülettömbbe nem mentünk be, csak a kertben sétáltunk, de így is elbűvölt. RER-rel mentünk ki Versailles-ba. Már a vonatállomásnál is tömeg volt, de semmi ahhoz képest, ami a kastélyban fogadott minket (mozgássérülteknek ingyenes a belépés). Lépni nem lehetett, úgy csoszogtunk egymás után, mint Chocho-san a getájában. Így élvezhetetlen volt. Gyönyörű, mi tagadás, de hogy nem láttam belőle túl sokat, az is biztos.
A kert már fizetős mindenki számára. Jobban mondva “ingyenes, kivéve áprilistól október végéig hétvégente, a zenélő szökőkút működése idején“. És ugye szombat volt. Most végre bementünk az egyik labirintusba.*. Kiderült, hogy nem is olyan labirintus jellegű, mint amilyenre gondoltam, de így is olyan fantasztikusan volt elrendezve. Néhol szobrot rejtett, máshol halastavat, de az ebédünket is egy eldugott, kis büfében fogyasztottuk el. 
Persze azért itt is “alkottam”, ami nagyon rányomta a bélyegét a következő percekre. Zsebnek volt egy nagyon jó, sötétkék széldzsekije. Még Juhi18-tól örököltük, és nagyon-nagyon tetszett nekünk. De csak volt, mert addig-addig szelfiztem magam a kastéllyal a háttérben, hogy észre sem vettem, lecsúszott a táskámról, ahová eddig akasztottam. Csak már odakinn – a kapun túl – kezdtem el keresni. Nem mentünk vissza érte, helyette vettem egy kávét a McDonaldsban – stílusosan…

A következő megálló az Eiffel-torony volt. Mivel mindketten voltunk már fenn, így Manóval nem álltunk végig a sort – mozgássérültként előre engednek, de olyankor nem mehetünk fel a harmadik szintre. Úgyis csak piknikezni akartam a Champs de Marson. Észrevettük, hogy van a közelében egy játszótér, így a piknikezést áttestáltuk a játszótérre. Az előző esti vacsinkból még maradt néhány falat Camambert és baguette, az áhított borról pedig szívesen lemondtam Zseb vidám kacagásáért, ahogy egy kislánnyal játszott.

Nem csak azért, mert nagyon pisiszag volt a padnál, ahonnan az apjával összebújva figyeltük a gyerkőcöt, hanem mert már dél is elmúlt, pisilnem kellett. Nagy nehezen megtaláltuk a torony lábánál a nyilvános vécét, ami nem meglepetésszerűen tömve volt. A mozgássérülteknek volt külön lift, de sehogy se sikerült felhívni, így lépcsőn vágtunk le. A gyerek miatt előre engedtek, az “állapotom” miatt pedig beengedtek a mozgáskorlátozottaknak fenntartott mellékhelyiségbe. Tudtátok, hogy a lehajtható pelenkázó csak egy éves korig használható? 
Lifttel engedtek fel, aminek többen örültek, olyanok is, akiknek egyáltalán nem lett volna rá szüksége!

Az RER nem ment, helyette pótlóbuszokkal lehetett bemenni a Latin Negyedbe. Szeretek Párizsban buszozni, így ez is ki lett pipálva.  Most én választottam egy kávézót, mert a születésnapom Párizsban nem múlhat el anélkül, hogy ne igyak egy café au lait-t egy kis kávézó teraszán. A teraszból benti szoptatás lett, a francia kávézóból inkább angol pub. 🙂

Jó lett volna felmenni a Notre-Dame székesegyház tornyába, kicsit Quasimodózni egyet, de gyerkőccel nem igazán lehetséges. Jobban mondva az, de nem nekünk. Gondolhatjátok! Az apja hátán cipeli fel a keskeny kőlépcsőkön, miközben engem húz maga után…. Inkább a katedrális melletti parkba ültünk, ahol ráadásul játszótér is volt! Zseb ezt is élvezte.

Szerettünk volna Bateau Mouche-sal végighajókázni a Szajnán. Este szerettem volna, az olyan romantikus lett volna. Állunk a hajó végében, nézzük a kivilágított palotákat, a gyerek apja hátulról átölel és a fülembe suttogja, hogy szeret… Ez lett volna életem legszebb születésnapjának csúcspontja! Na de kiderült, hogy a Bateaux Mouches az Eiffel-toronytól indulnak… Onnan jöttünk, már nem mentünk vissza. Viszont ahogy sétáltunk a Szajna partján, megláttunk, hogy aCroisière Promenade indul. Mivel már én hajóztam már a Szajnán, leültem középre Zsebbel a cicimen és hagytam, hogy az apja hadd fotózzon. Később mi is az ablakhoz kerültünk, így visszafelé már lehetett rólunk is készíteni képeket.

A hajókázás után visszamentünk a Latin Negyedbe egy igazi francia étterembe. Telt ház volt, először nem is hittem el, hogy csinálnak nekünk szabad asztalt. Szicíliában éreztem magam, amikor egy étteremben szétrántottak nekünk két asztalt, és leültettek minket a terem közepébe. Itt is hasonló történt, a pincérek mellettünk jártak-keltek. Zsebbel tüneményesek voltak, szórakoztatták, játszottak vele. Az apja tudja jól, hogy a kedvenc levesem a francia hagymaleves. Nekem eszembe se jutott, hogy azt rendeljek, de ő még erre is gondolt!  Isteni finom volt!  Kicsit olajosabb, mint amit itthon eszünk. Utána megint moules &frites-et rendeltem. 
Nagyon jól éreztem magam. Oké, bevallom, szerettem volna, ha most megtörténik. Legalábbis valami… Átadja a “helyrehozott” gyűrűm… Megfogja a kezem, szerelmesen szemembe néz és mond valami észbontót… Mindezt úgy, hogy körülöttünk ott szaladgált Zseb – mert egy másodpercre sem állt meg… Igen, tudtam, hogy mindez így lehetetlen.

Este lefekvéskor az apja megjegyezte, hogy nem kaptam tőle semmit még.** Megnyugtattam, hogy kaptam, még pedig ezt az utazást. Mert a kellemetlen helyzeteket leszámítva, egy-két kisebb összezördülésen kívül szuper hetet töltöttünk Franciaországban.

Itt a vége, fuss el véle…

*imádom a labirintusokat 
**a méggel elhintette bennem (és anyumban) azt a gondolatot, hogy a gyűrűm nem lett kész, és azért nem adta oda, de később ugyanolyan állapotban nyomta a kezembe, amikor otthon keresni kezdtem.

Ha kíváncsiak vagytok a valódi személyazonosságomra, a Blikk Nőkben olvashat(ta)tok, képet láthat(ta)tok rólunk Zsebbel.

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Zu Zu says:

    Láttalak és olvastalak az említett újságban! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!