Sub Rosa

Szülők nélkül is minden szupi!

Eddig is előfordult, hogy Zsebre egy-két órára más vigyázott. Leggyakrabban a nagyszülők vitték el sétálni, a játszótérre, amíg én otthon rendezkedhettem.
Tegnap is hasonlóra kértem a nagypapám: miután felébredt a kismanó, ebédelt is egy keveset (nagyi krumplilevese bejött neki), vigye el, látogassák meg az otthon maradt dédnagymamát. Egyikőjüket sem kellett győzködni, nagypapa boldogan vitte magával a dédunokáját, Zseb pedig még az egyébként utálatos sapkát sem húzta le a fejéről – csak mehessen! Mi pedig az apjával útnak eresztettük. 
Nekünk nem volt olyan egyszerű ez az elválás, már fél óra múlva jelezte az apja, hogy hívni kellene a nagyit, hogy van a mi kicsikénk. Hívtam is, mire elég érdekes választ kaptam: be sem ment hozzájuk, rögtön a szembeszomszédnál kötött ki. Ügyesen felsétált az emeletre, de ahogy nagyim nyitotta ki az ajtót invitálva befelé, hátat fordított neki, majd a szomszéd ajtajára mutatott, és csak azt ismételgette, hogy baba. Tökéletesen emlékezett arra, hogy él ott egy két éves kislány, s legutóbb is nagyon jól eljátszottak egymással. Nagypapámék pedig ott hagyták, hadd játsszanak.
Ezzel fel is vetődött bennem a nap első problematikája: mi illik ilyenkor? Ilyenkor mit szólhat a másik anyuka, akihez csak úgy beállít egy másfél éves? Meddig lehet ott hagyni, amíg nem terhes a házigazdának? Udvariasságból nemet mondhat ilyenkor bárki is?

A többi anyuka azt tanácsolta, hogy először is örülni kell az ilyen helyzeteknek! Ha a másik anyukának nincs sok dolga, még ő is örülhet, hogy társasága van a kislányának. Először nem órákra (bár vitatott, hogy később beszélhetünk-e már ilyen hosszú időről is) hagyjuk ott a gyerkőcöt, és megkérni a házigazdákat, hogy ha már terhes, illetve rossz, nyugodtan és őszintén szóljanak. Illetve ajánlatos felajánlani, hogy legközelebb mi vigyázunk a gyerekekre, nekik legyen egy kis szabadidejük. 
Háromnegyed óra múlva ismételten hívtam a nagyszülőket telefonon, hiszen semmi jelzést nem kaptam felőlük, és Manócska már majd’ két órája odavolt. Ilyenkor szokott fáradni, ilyenkor szokta jelezni a ciciigényét, de semmi. Közben ügyesen hazahozták a lánykától, akivel szuperül összebarátkozott: ügyesen játszottak, ölelgették egymást, puszilkodtak. Utána sem sietett haza a gyermek, hiszen vendégségbe csöppent: mamám húga jött babanézőbe a lányaival, unokáival. Zseb pedig elemében volt. Mindenkit megszeretgetett, mindenkivel eljátszott, és még haza is kísérte őket, ahonnan nem akart eljönni.
Ezzel egy új kérdés merült fel: túlságosan közvetlen-e? Mennyire kellene félősnek lennie, hogy ne menjen el mindenkivel?

Az első perctől fogva sokan veszik körül. Be kellett látnom már a kezdetekben, hogy igen is van olyan helyzet, amikor segítséget kell kérnem. Ha ő ebben nem együttműködő, akkor még nehezebb helyzetben lennék. Ezért elsődleges nevelési célom az volt, hogy közvetlen, barátkozós legyen, aki másokra is rábízza magát. Nem is volt szeparációs szorongó. Eddig mondjuk kellett neki a cici, de most már egyre jobban kinyílik a világ felé. 
Próbálták felhívni a hátulütőjére a figyelmem. Veszélyes világban élünk, jobban féltenem kellene a gyereket, egy kisbaba legyen ugyan közvetlen, de tartson is a többiektől. Akkor nem fogják elrabolni, nem fog elveszni, stb… 
Nálunk viszont a fentebbi tényezőket figyelembe véve luxus lenne az ilyen téren való féltés. Nem engedhetem meg egyikünknek sem, hogy csak anya (vagy apa/családtag) legyen jó neki. 
Tisztában vagyok vele, milyen álnok világban élünk, ahol mindenhonnan veszély les a gyerekemre; emiatt az én felelősségem, hogy semmifajta baj ne érje az én nyitott szívű fiamat!

Ti mennyire engedtétek “szabadjára” a csemetéteket?

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!