Sub Rosa

Várva várt karácsony?

3 nap múlva december. 3 nap múlva itt a tél. 3 nap múlva kezdődik az Advent, gyújthatjuk meg az első – általában lila – gyertyát a koszorún. A bloggerek karácsonyi lázban égnek. Csinosítgatják a lakásukat, készülnek az ajándékozásra, a díszítésekre, a nagy lakomára, a családi összejövetelekre, esetleg bulikra.

Engem mindez irritál. Valószínűleg rajtam kívül mindenki más szereti és várja a karácsonyt… De engem nem hoz lázba még úgy sem, hogy itt van a másfél éves Zseb, akinek – ha még nem is emlékezetes, de – igazi karácsonyi hangulatot illene varázsolnom. Már kezdené felfogni. Már segítene sütni, díszeket készíteni.Várná a Mikulást/Télapót/Tölgy királyt/ Cernunnos szarvas istent, vagy akárkit, akiről mesélünk neki. Élvezné. Ő igen, én nem…

Pedig gyerekkoromban mennyire szerettem az ünnepeket! December elsejével elkezdtük várni. Narancsokba szegfűszeget szúrtunk, mi készítettük anyummal az adventi koszorút, különleges fényeket aggattunk mindenhová, fenyőfa illat lengte be az egész lakást… Szép volt, jó volt, elmúlt.

Az egyetem alatt már minden ilyesmit hanyagoltam. Hiszen a december egyenlő volt a tanulással. Először csak a ZH-időszak, majd – jó esetben – januártól a vizsgák hada. Valamikor fel kellett rájuk készülni, és mi volt a legjobb időpont? A családdal töltött pár nap. Minden közös programból kihúztam magam: bocsi, tanulnom kell! Anyum sütött, nagyim főzött, apum segített feldíszíteni a lakást. 24-ére viszont mindenki bekattant, veszekedéssel indultak a Szentesték…

Egyetem után összeköltöztem a gyerek apjával, így a karácsonyi rutin is változott. Már nem az egyetem miatt nem volt karácsonyi hangulatom, hanem mert igazándiból nem éreztem otthonnak az otthonunk, amit nekem kellett volna feldíszítenem. Albérletben voltunk (vagyunk), Szentestére vidékre látogattunk, ahol az egész család összegyűlt, ott töltöttük a munkahelyi szabadságunkat, majd januárban vissza a mindennapok sivárságába. Felesleges lett volna karácsonyt lopni a négy fal közé.

Tavaly ez is változott. Tavaly minden változott. Zseb első karácsonyára készültem – nagyon is. Igen ám, csak ekkora a családunk bomlott fel. Nagybátyámék elváltak, más nőt talált magának; anyumék végleg szakítottak, férjhez is ment külföldre. Mi eddig sosem töltöttük külön a karácsonyt… Fura és szomorú volt nélküle. Ő volt mindig az, aki összetartotta a családot. Ezt akartam magamra vállalni, ezért, akit tudtam, összecsődítettem. Az én családomat, anyósomékat, sógoraimékat. Mindenkit, akit csak tudtam, hogy valamicskét visszacsempésszek a gyerekkori összejövetelek hangulatából. Nagyon akartam, így természetes volt a csalódás. A régi, letűnt időket nem lehet visszavarázsolni. Helyette újat kell teremteni!

Emiatt idén hagyom, hadd söpörjön végig rajtunk a december. Nem készülök, nem szervezkedek, nem díszítek, csak csendben ülök, és figyelek. Figyelem, ki hogyan „vészeli” át a már bekövetkezett, illetve a még eljövendő változásokat. Ha minden letisztul körülöttem, ha januárban végleg elhatározom magam a jövőmmel kapcsolatban, ha több időm marad a nyugalomra, boldogságra, akkor ígérem, jövőre én is boldogan várom az ünnepeket!

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!