Sub Rosa

Penny Dreadful

Biztosan írtam már, hogy az angol viktoriánus kor áll hozzám a legközelebb.* Szeretem az akkori stílust, mind ruhákban, mind építészetben, mind beszédben. Magával ragadó a hangulata. És nem csak a felsőbb rétegek életvitele vonz, hanem úgy az egész. Gőzgépek zakatolása, füstfelhő, patadobolás. Ezért kifejezetten keresem azokat a filmeket, sorozatokat, amik ezt a világot mutatják be.

A romantikus, szirupos történetek általában nem a „szimpla”, nehéz sorsú cseléd, tüdőbajos mosónő életét mutatja be, inkább választanak egy gazdagabb, művelt úrinőt, vagy hidegvérű, de nemes herceget. Ezekben az akkori nehézségeket, piszkos körülményeket, betegségeket, hétköznapi dolgokat vagy teljesen elfeledik, vagy úgy állítják be, mintha minden szép és jó lenne. Csak mélabúsan sétálgatnak, olvasgatnak az ifjú, szűzies hölgyek, ruhájuk sosem piszkolódik be, és egyetlen egy problémájuk van a teknősleves fogyasztása közben: hogyan szerezzenek gazdag férjet maguknak kizárólag szerelemből?

Persze, ezeknek is megvan a hangulata, de ezek unalmasak. Sokkal jobban szeretem – bár a romantikus happy endhez ragaszkodom –a steampunkos történeteket, ahol a ködös Albion nem zöldellő mező, ahol ugyan a stílus megmarad, de a nők sem olyan ártatlanok, s így sokkal jobban azonosulhatunk velük, mint a kastélylakó, nemes kisasszonyokkal. Az illemhely használata, a szex, a haláltusák nem tabutémák, hanem a történet szerves része is.

Olyanról, meg alig álmodhatok, amiben mindkét igényt kielégítenek: romantikus jelenetekben is bővelkednek, de az akció, kissé sötétet világ is megjelenik bennük. Pedig az ilyen filmek mindkét nem nézőit is a képernyő elé vonhatnák. A nők néznék az elegancia, érzelmi túlfűtöttség miatt, a férfiak a feszültség keltés, izgalom miatt. A rendezők mégis inkább maradnak a megszokott és bevált sémáknál.

Ezért kifejezetten örültem, amikor a gyerek apja belebotlott egy idei sorozatba: a Londoni rémtörténetekbe. Eredeti címe Penny Dreadful, ami egy XIX. századi közkedvelt irodalmi műfaj volt. Olcsó, ponyvakötetekben megjelenő horrortörténeteket nevezték így. Ehhez hűen a sorozat is egy horrorisztikus, darkos színezetet ölt. Egyáltalán nem próbálja szépíteni azt a kort, amibe a történetet helyezte, sőt mi több, néhol még inkább rátesz egy lapáttal a borzadályra. Emellett bepillantást nyerhetünk az akkori gazdagok életébe, szokásaiba is, amivel tökéletesen kiéleződik a társadalmi rétegek életminőségének különbségei.

A történet hű a nevéhez, műfajában misztikus horror, ahol vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok csapnak össze egymással. Mivel a XIX. században születtek az olyan híres rémtörténetek, mint a Dracula, Frankenstein, vagy Dorian Gray története, így nem csoda, sőt inkább kellemes meglepetés, hogy ők is szerepelnek benne. Ráadásul a karakterek szerethetők, egyáltalán nem összecsapottak, teljes előtörténettel rendelkeznek, amibe szép lassan vezet be minket a sorozat. Egyetlen egy karakterben csalódtam: a Teremtményben.**

Nem hosszú a sorozat, az első évad mindössze 8 részes, a második pedig 10 lesz. Így nem kell attól tartani, hogy elhúzzák a dolgokat, mint a rétestésztát. Feszes tempójú, több szálon futó, minden részletre odafigyelő (legalábbis az első 5 rész megnézése után mondom ezt). Néha az időben ugrálnak (a flashbackes részei a legjobbak), egy-egy részben más és más a kiemelt karakter, de összességében minden a főszál köré szerveződik, melynek már alig várom a végkifejletét.

Még nem értünk a végére, de elmondhatom, hogy számomra az elmúlt idők legjobb sorozata a Penny Dreadful. Alapos, gyönyörű fényképezésű, szerethető és vicces karakterekkel tűzdelt, igazi, darkos horror, mely leszögez a monitor elé.

 

Ti láttátok már? Mi a véleményetek róla?

 

*Leginkább a György-korabeli Jane Austen idejét kedvelem, de most későbbi történetről van szó.
**egy másik poszt témája lesz.

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Arina T. says:

    A karaktereket mindennek hívnám, csak szerethetőnek nem… Egyedül az utcalány szimpatikus, meg talán az amerikai pasas. A többi viszont minimum ellenszenves.A motivációik érhetőek, de nem lesznek ettől szimpatikusabbak. Nálam talán Frankenstein vezeti a versenyt, ő aztán tényleg egy utolsó féreg. 😀

  2. Nekem meg pont az utcalány a legkevésbé szimpatikus. Ő is nagyon jól eltalált karakter, volt egy pillanat, amikor nagyon sajnáltam. Piper nagyon jól alakítja a szerepét. 🙂 A gyerek apjának is Frankenstein a kedvenc, imádja, na meg Van Helsinget is (ketten ütős párt alakítottak). Én maradok az amerikainál 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!