Sub Rosa

Köszönöm, hogy te vagy Zseb apukája!

Kedvesem!

Holnap anyák napja, amikor elvileg engem kellene ünnepelni. De én nem szeretem ezt a napot.

Ez az egyetlen ünnep, amitől kiver a veríték (talán még a pedagógus naptól hasonlóképp). Nem az anyám iránti szeretet jut róla az eszembe, hanem egy általános iskolás szégyenérzet, amikor elfelejtettem a megtanult versem. Fogalmam sincs, miért nem tudtam elmondani. Emlékeim szerint tudtam, többször elmondtam magamban. Igaz, én sosem tudtam verseket magolni. Ha valamit bemagoltam, már másnap nem emlékeztem rá. Talán ezzel a verssel is így jártam. Ott álltam az osztály kellős közepén, előttem anyum (első padban ültem), várakozással telve tekintett rám, én meg szerintem a saját nevemet sem tudtam volna megmondani. Semmi baj, majd elmondom a műsor végén…. Akkor sem ment, mire anyumtól megkaptam, hogy mennyire lejárattam őt, mennyire szégyelli, hogy lustaságból nem tanultam meg a verset, mert inkább kirakóztam. Pedig ő még otthon előtte rá is kérdezett.

Nekem az anyák napja egyenlő ezzel a szégyennel, megbántottsággal, hiszen egész életemben arra törekedtem (sőt a mai napig törekszem), hogy anyum büszke lehessen rám. És gondold el, milyen rossz érzés volt, hogy akinek tényleg örömet akartam okozni, szomorúvá tettem. Egyébként sem egyetlen egy nap kell szeretni, tisztelni az édesanyánkat, hanem az év minden napján…

Emiatt soha nem fogom elvárni Zsebtől, hogy bármit tanuljon meg az én kedvemért. Ez az ünnep legyen a mi kis megható, meghitt családunk ünnepe, amikor azért adunk hálát, mert együtt vagyunk. Nem kérem, hogy Manó köszöntsön ilyenkor. Nem engem kell ilyenkor ünnepelni, mert igazság szerint én lehetek hálás azért, mert Zseb minket választott.

Sokáig nem akartam gyereket, utána sokáig vártunk arra, hogy Zseb belém költözzön. S amióta velünk van, az életem a legcsodálatosabbra változott. Leírhatatlan boldogság nézni, ahogy itt ültök mellettem a földön és legóztok. Az az összhang, szeretet, hasonlóság, ami köztetek van, csak köztetek létezhet, és csak engem tehet ennyire örömtelivé. Ez az én kis privilégiumom.

Azt mondod, általában túlságosan negatív vagyok, mert csak a rosszakat osztom meg, a jókat magamban tartom. Inkább önzőnek tartanám magam, mert a jót, a szépet, a boldogságot, a szeretetet és mindazt, amit tőletek kapok, magamnak szeretném megőrizni, az emlékeimben, az érzéseimben, az érintésetekben, az ölelésetekben. Mert engem ezek tesznek igazán boldoggá.

Ha nem is mutatom ki mindig, de hidd el, tisztán látom, milyen szerencsés vagyok, hogy itt vagy mellettünk. Tökéletes apja vagy Zsebnek, akinek csakis rád és rám van szüksége. Semmi és senki másra.

Holnap anyák napja, de engedd meg nekem, hogy én köszönjem meg neked, hogy megajándékoztál ezzel a mosolyival! Mert ha Te nem lennél, ő sem lenne, most sem szaladna ide hozzám, nem kérné a cicit, nem birizgálna és soha nem ismerhettem volna meg, mit is jelent anyának lenni!

Köszönöm!

Viv

 

Fotó: Pinterest

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!