Sub Rosa

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése

Régen csak úgy jött a késztetés, hogy írnom kell. Akárhol voltam, volt nálam toll-papír, mert a legváratlanabb pillanatokban látogatott meg az ihlet. Ilyenkor vagy verset, vagy egy novellát írtam (most épp a Követést folytatom, ha valahol vagyok), de ide a blogra semmit se. Ahhoz nekem mindig is kellett egy kis nyugalom, és egy billentyűzet. A blog számomra egyenlő a klaviatúrával. Hiszen ide csak úgy bepötyögtetem a gondolataimat, az örömeim, a sérelmeim, vagy éppen azt, ami jelenleg foglalkoztat. Gondolati agymenésnek hívtam csak magamban. 

Azóta viszont meg kell szerveznem a posztolásra szánt időt is. Általában akkor írok, amikor Zseb alszik. Olyankor lehetne bármit is csinálnom, takarítani, fürödni, hajat mosni, főzni és még sorolhatnám, de mivel tényleg hiányzik az az állandó írás, amit néhány éve (majd’ egy évtizede) űztem, inkább átadom magam a vágynak. 

Sajnos néha – ha valami miatt elcsúsztam a határidővel, mint a mai VKP-s posztnál – olyankor is leülök írni, amikor Zseb ébren van. Ekkor a képernyőt megosztom, ő nézi a Youtube-csatornán az épp aktuális kedvencet (állatokat, tojásokat, vagy most épp a Tűzoltó meséket), én pedig gépelek (úgy, hogy közben a kezemen tartja a kis kezecskéjét ♥).

Ha a poszthoz személyes képet csatolok, azt biztosan a telefonommal készítettem (általában én vagyok a fotós), így a lepkés, virágos tokú kedvenckém biztosan a gép közelében van. 

A legfontosabb, ami nélkül soha, de soha nem ülök le írni: a tejes kávém egy csepp fahéjjal a tetején. Már az első bekezdések alatt elkortyolgatom, és utána az üres poharat emelgetem, de kell az az energiatöltet, amit a koffein ad, na meg a kávé istenien finom íze! 

Először belépek a Facebookra, majd néhány kedvenc oldalt elolvasok. Nem ihletmerítés miatt, inkább csak ráhangolódok magára az írásra. Ilyenkor már azért tudom, miről szeretnék blogolni, mi lesz a legújabb poszt témája. Nem szoktam előre tervezni. Gondolkodtam rajta, meg az időzítésen is, de amíg egy beauty blognál, vagy egy életvezetési tanácsadásosnál igen könnyen lehetséges, addig egy gyerekblognál, ahol leginkább a mindennapjainkkal találkozhattok, kevésbé. Persze, mint a VKP-nál is, ha előre meg van adva a téma, esetleg a megjelenés időpontja, ott én is előredolgozok, időzítek, vagy arról írok, amiről kérik, de egyébként mindig azt veszem számításba, ami éppen megtörtént velünk. 

Wordben írom, bár nem szoktam lementeni. Néha elgondolkodom rajta, hogy jobban tenném, mert hiába mondják azt, hogy amit közzéteszünk az interneten, az örökre megmarad, valahogy én nem hiszek ebben. Csak arra gondolok, hogy a régi blogjaim úgy eltűntek, mint a kámfor, mert a régi blogmotorok lehúzták a rolót. Persze, ilyenkor gondolja az ember, hogy kellene egy saját oldal, ami nem mások kénye-kedve szerint létezik, vagy szűnik meg. Ehhez azonban én nagyon kicsi porszem vagyok az éterben. Egyébként is, mi biztosítja, hogy ott nem lenne gikszer? Ott van Suz’n példája a vírussal… A gépem sem biztonságos ilyen téren, mert legszívesebben 2-3 évente újat vennék annak ellenére is, hogy imádom a kicsikéimet. Az átmentegetésben pedig nem vagyok valami megbízható. 

Amint elkészültem az írással, már másolom is be a blogszerkesztő felületébe. Furcsa, most rögtön odaírom… Valószínűleg azért, mert Zseb nézi mellettem a mesét, és így egyszerre látom, hogy kaptam-e levelet az apjától, vagy sem, vagy írt-e valaki valamit a reggeli posztomhoz mondjuk a Facebook, vagy sem… Illetve azt sem tudom, hogy a szövegszerkesztőt el lehet-e indítani windows 8-ban, vagy csak az asztalon…

A caféblog szerkesztőfelületén is beállítom, hogy a szöveg sorkizárt legyen, holott elvileg automatikusan úgy teszi közzé. Nekem itt is látnom kell, hogyan fog kinézni a valóságban! Végül a képeket is elhelyezem. Ha nem felejtem el, a végére írok valami linkes bejegyzést annak reményében, hogy többen lájkolnak a Facebookon, vagy az Instagramon, esetleg a Pinteresten, vagy a Twitteren (tessék!).

Ha mindezzel készen vagyok, és mielőtt úgy gondolom, ideje a nagyvilágba küldenem a gondolataim, beállítom a nyitóképet, a blog leírását és a keresőszavakat. Ezeket mondjuk rendszerint elfelejtem, mert régen a blogspoton ilyen lehetőségek nem voltak. Végül pedig rányomok nagy reményekkel a közzététel gombra. Naná, hogy utána találok még elírásokat, rossz formázást, stilisztikailag hibás mondatot… Azokat javítom, emiatt szerintem többször jelenik meg a poszt egy RSS-olvasóban, vagy nem a véglegest kapjátok meg. Fogalmam sincs, ezt megírhatnátok nekem!

A blogposzt megírásához tartozik még a reklámozása is. Facebookon szoktam (3 csoportban is ☺) megosztani, ahonnan automatikusan megosztja egy program a Twitteren is. A Google +-on néha napján (olyankor egyszerre behozom a lemaradásom), és ennyi. 

blogposzt születése

Ha érdekel, mások hogyan írnak meg egy blogposztot, kattints a békára: 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!