Sub Rosa

Tejberizs

tejberizs

Ételfotózásban sosem voltam jó…

Zseb amilyen mindenevő volt, olyan válogatós lett. Leginkább az általam készített ételekre mondja, hogy nem, köszönöm. Meg sem kóstolja. Hol az a baja, hogy meleg, hol az, hogy hideg. A legrosszabb, amit megkaptam, hogy büdös. Nem, nem volt az! Ilyenkor jön a mindig bevált recept: a bolti tejberizs. 

Fló viszont azt tanácsolta, hogy csináljak török tejberizst. Végül nem az lett, mert több rizst tettem bele, hiszen három személyre kellett reggelit készítenem, de Zseb így is boldogan majszolta, s azt mondta rá, hogy szinom. Szóval megvan a mai boldogságadagom.♥ 

Főleg magamnak, de annak is, aki szeret kísérletezgetni, íme a recept:

Fél liter tejet felforraltam. Beleöntöttem 2 zacskó rizst (kb. 25 dkg), és puhára főztem.

2,5 deci tejben elkevertem 2 csapott evőkanál étkezési keményítőt, majd a megfőtt rizshez öntöttem. Adtam hozzá egy evőkanál cukrot (ezt mindenki ízlésére bízom, mi nem szeretjük a nagyon édeset), s addig kevergettem, amíg pudingállagú nem lett.

Egy kis tányérba vágtam őszibarackot, s az elkészültből szedtem rá egy adagot. Megvártam, míg kihűl, és a tetején kakaóporral tálaltam (Zsebet a csokival lehet leginkább elcsábítani).

Jó étvágyat hozzá!

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!