Sub Rosa

Hazamenni!

home-geralt

Fotó: geralt / Pixabay.com

Történt már olyan veletek, hogy elindultatok a játszótérre, s végül otthon kötöttetek ki helyette? Velünk most megtörtént.

Az utolsó jó időt kihasználva el szerettem volna menni egy különleges kávézóba (katt a linkre, ha érdekel, miért is az), de nálunk az elindulás azért nem zajlik olyan könnyen. Hol nem akart menni, hol durva autókat akart nézni, hol cicizni szeretett volna. Mégis délután sikerült valahogy – később rájöttem, mi volt a kulcsszó, de még ekkor nem tudtam – rábeszélni, hogy induljunk.

Hinta-palinta – közölte, és hozta a félpár cipőjét, mert ha kimegyünk, kell picő.

Azzal ugyan nem számolt, hogy nem csak lábbeli kellene, hanem pelenka, nadrág, pulóver, de ahogy rámutattam, hogy szabadon vannak ezek a testrészei, simán hagyta az öltöztetést (még mindig én adom rá a ruhákat, mert nekem így kényelmes…). A legrosszabb most az volt, hogy rájöhettem, itt az ideje a ruhatárát felújítani. Az összes nadrágját, ami még tavasszal nagy volt rá, kinőtte. Nem is kellett mondanom, hogy ketten megyünk, kell a póráz, hozta ő magától, s nyújtotta a karját. Azért láttam rajta egy kis megkönnyebbülést, amikor a pulóverére húztam, nem pedig a szabad csuklójára. 

A lépcsőn viccesen jöttünk le. Jobb oldalt van a korlát, amit nekem muszáj megfognom. Rá akartam beszélni, hogy fogja meg a bal kezem, így könnyebben sétálhatunk le, ő ügyesebb nálam, neki elég vagyok én is, sőt még kapaszkodás nélkül is le tudna menni, de ragaszkodott a jobb kezemhez. Szóval ő ment szépen egyenesen le a lépcsőn, két oldalt kapaszkodva; én meg… Jobb kezemmel fogtam a bal kezét, a ballal kapaszkodtam a korlátba, miközben féloldalasan, de leginkább hátrafelé mentem le a 38 lépcsőfokon. Az első pihenőnél cserélni akartam vele, először bele is ment, de ahogy lefelé kellett volna lépnie, visszakérte a jobb kezem.

A kapuból még vissza kellett fordulnunk, mert a recepció előtt csak úgy köszönés nélkül – én beintettem – haladtunk el, ami ugye udvariatlanság. Visszarohant, s kiabálva integetni kezdett a bent lévőknek:

– Szia! Helló! Szia! Szia! Helló!

Természetesen odáig voltak érte. ♥

Több ötletem volt, de nem tudtam dönteni, hová is menjünk. Gondoltam, elmehetünk a HellóAnyuba, a játszótérre, de rábíztam, merre indul el, mentem utána. S ekkor jött a meglepetés: szó nélkül elvezetett a fagyizóba.

– Gyümölcsfagyi!

Hmm, már azt is tudja, hogy gyümölcsöset kér. Ezért mentás epreset kapott, magamnak meg vettem három gombóc különbözőt (epreset, grillázsost és pisztáciást). Amíg megkaptam és kifizettem, majdnem megette a sajátját, így amikor leültünk az asztalhoz, már nyújtotta is, hogy cseréljünk. Addig adtam oda neki az enyémet, ameddig körbe rágtam a tölcsérét. Valahogy ő gyorsabban eszik, mint én, aminek köszönhetően az lett a vége, hogy ő megevett majd’ három gombóc fagyit, míg én egyet… A pisztáciámhoz ragaszkodtam volna, mire bosszúból  a nadrágomba törölte az epres száját.

Pelenkát mindenképp kellett venni. A DM előtt megkérdeztem, hogy bemegyünk-e pelusért, mire igennel felelt. Bent megfogott egy az ő méretének megfelelő bevásárlókocsit, majd megkérdezte:

– Pelus, merre?

Megkerestük. Ő tette a kosárba. Még vettünk néhány dolgot, amit mind segített keresni, s elrakni. Ő kezdett el kipakolni a pultra is, majd be a szatyorba. A bevásárló kocsit szó nélkül visszatolta a helyére. Segíteni akart a szatyrot hozni, de mondtam, hogy nehéz. Kérdeztem, merre menjünk tovább? Játszótér?

– Hazamenni!

Meglepődtem. Nem ezt vártam. Hiszen még igazán sehol se voltunk! A játszótérre meg nem szokott nemet mondani. De többszöri kérdésemre is mindig csak azt mondta: hazamenni.

Így a játszótér helyett otthon kötöttünk ki…

 

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!