Sub Rosa

Duzzogás

A kölyök eléggé agresszív lesz, ha fárad. Valahol örülök is neki, meg nem is. Nem akartam anyámasszony katonáját, örülök, hogy kinyilvánítja az akaratát, még annak is, hogy ki is áll a vágyai mellett; viszont aggódva figyelem, ahogy harap, üt, vagy éppenséggel dobál. 

Nem vagyok híve a büntetésnek, de úgy gondolom, a tetteinknek kell valamilyen következményt maguk után vonniuk. Ha “rosszat” teszünk, bántunk másokat, akkor azért igenis felelnünk kell valahogy. Nálunk ilyenkor a “ha még egyszer megteszed, menj a szobádba” fenyítés van.

Még mielőtt kegyetlen szobafogságra gondolnátok, az ajtót nem zárom be, nem mondom, hogy maradjon ott, és gondolkodjon a tettén, mert tudom, hogy a kétéves fejecskéjében elég, ha csak bekísérem az ágyához. Sőt, előfordult már, hogy ő maga bement az utasításomra! Szót fogad a lelkem!

Most bumm autót akart nézni a telefonomon, amit nem engedtem neki. Egyszer a Youtube-on rábukkant a monster truck videókra, és azóta megőrült értük. Nem szeretem őket, nekem túlságosan agresszívak. De döntsétek el ti magatok (a 18 mp-től):

Egyébként is vendégeink voltak, itt voltak vidékről a nagyszüleim. Nem akartam, hogy Zseb egész végig a telefonomat bámulja, még akkor sem, ha nagyon fáradt.

Bosszúból harapni próbált, de sikeresen leállítottam. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e valamit, amit fogai közé vehet, mert volt már rá példa, hogy egy kispárna is megfelelt a frusztrációja levezetéséhez, nem volt szükséges az én bőröm. Most nem! Dühös volt rám, minden áron meg akarta szerezni a telefonom. Jött a dobálás. Vállfa, fajáték, minden, ami a keze ügyébe került. 

Ilyenkor nagyon nehéz, hogy ne szóljunk bele a dologba. Papa sem bírt csendben maradni. Próbálta elterelni Zseb figyelmét, hiszen az általában beválik a kisgyerekeknél. Erre megváltozott Zseb célpontja: most már nem engem akart bántani, hanem a dédipapát. Mielőtt azonban bármit is csinálhatott volna, megragadtam a kezét, és bevezettem a szobájába. Azonnal ki akart menni, de nem engedtem. Nem azért, hogy most bezárom, hanem hogy érezze a tetteinek súlyát. Érezte is.

Az ágyára vetette magát, és a bumm autót kántálta, miközben próbált sírást kicsiholni magából. A hangján lehetett hallani, hogy ez nem igazi, nincs könnycsepp, csak nyafogás. Ezt bizonyította az is, hogy nem sokára magától felállt, majd duzzogva behúzta mindkét oldalon az ajtaját a szobájának, ő maga meg sátrat épített az otthagyott párnákból. 

Ahogy sikerül, töltök fel jobb minőségű képet...

Ahogy sikerül, töltök fel jobb minőségű képet…

Hiába hívtam, látványosan semmibe vett minket, miközben azért minden egyes szavunkra figyelt. Épp az estét meséltem, amikor szőrén szárán eltüntette az imbuszkulcsot, amire elődugta a fejét, és annyit mondott:

– Nincs inbuszkulcs.

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!