Sub Rosa

Hogyan nyaralj egy másfélévessel?

A mostani írás még tavalyi. A Liliputi oldalra készült, de mivel azóta eltelt több mint egy év, és nem jelentették meg, úgy gondoltam, a blogon a helye. Témája ugyan nyári, de szerettem, és nem akartam, hogy csak a fiókban (jelen esetben a felhőben) porosodjon.

 

Apa_hatan_Versailles

Kisgyerekkel vakációzni? Bármikor, de azért főleg nyáron, jó időben, kényelmes, vízparti szállodában, ahol el-eljátszhat, és még a napi rutinja sem borul fel. Minket pedig közben megesz az unalom! Sosem voltunk híve a semmittevő üdüléseknek. A városnézések, országjárások mindig is vonzóbbak voltak számunkra. Emiatt a gyereket is hasonlóképpen neveljük. A legutóbbi (tavalyi, amiről hosszabban itt, itt, itt és itt olvashattok – szerk.) utazásunkat is így terveztük el – a többiek megrökönyödésére.

A születésnapomat Franciaországban ünnepeltük, Párizsban. Mivel a fővárosban már jártunk, úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne elutazni még Bretagne-ba, illetve Normandiába egy-egy napra. A majd’ 2.000 kilométeres utat egyikünk sem vezette volna le szívesen, ezért úgy döntöttünk, hogy repülővel, vonattal és busszal megyünk egy majd’ másfél éves társaságában!

Belevágtunk, előre bele sem gondolva az utazás buktatóiba. Mert ugyan milyen nehézségekbe ütközhettünk egy nyári kirándulás alkalmával? Rengetegbe! Nézzük csak sorjában:

Bepakolás! Egy másfél évesnek nem elég, ha mindennapra egy váltóruhát teszünk be. Leeszi, leissza magát, a földön csúszkál, pocsolyákba lépked, rosszabb esetben fetreng. Ráadásul az időt sem könnyű előre kiszámítani, hiszen nem érdemes 100%-osan hinni az időjárás jelentésnek. Főleg, ha nem is egy helyre megyünk. Amíg Párizsban esik az eső, Mont Saint-Michelben ragyogó napsütés. Esetleg éppen fordítva. Azt se felejtsük el, hogy nagy valószínűséggel nem csak a saját ruháját piszkolja össze, hanem a miénket is összekeni, leeszi. Bizony magunknak is több váltóruhát pakoljunk, mint a megszokott!

Csomagolás! A kiválasztott ruhákat mennyi és milyen bőröndbe pakoljuk? Hogyan osszuk el a holmikat? Mi kerülhet a kézipoggyászba, mit muszáj feladni a csomagtérbe? A repülőn súlyhatárt szabnak a feladandó bőröndöknek, ezért felesleges ruhadarabokat nem ajánlott vinni. Ráadásul mi úgy terveztük, hogy az országban is folyamatosan utazunk, minden este máshol szállunk meg, vagyis különösen jó, ha kevés és könnyű táskát viszünk. A 6 napra két bőröndöt, egy kisebb hátizsákot és egy kis retikült választottunk ki.

Játékok! Nincs olyan gyerek, aki ne vinné magával játékhadseregét, de legalábbis a kedvenceit. Zsebnek nincsenek még megkülönböztetett, szívéhez nőtt játékai, úgyhogy mi tettünk el neki néhányat. Főleg könyveket, rágókákat vittünk, de volt nálunk játékautó és plüss is (amit szépen el is hagytunk a legelső szállodában). A választás paramétereinél a következőkre figyeltünk: kevésbé (vagy egyáltalán nem) ad ki hangot, kis helyen elfér, illetve nem nehéz és nem törékeny. Jó, ha több van nálunk, mert egy másfél éves kisfiú (legalábbis a miénk) gyorsan megunja és új után néz. Szerencsénkre szereti a képes, állatos könyveket, amikkel hosszabb időre le lehet foglalni a figyelmét. Repülőn, buszon jól jött.

Hordozóeszköz. Indulás előtt mindenki a babakocsival jött. Mi lesz velünk, ha nem lesz nálunk? Hogyan cipeljük, miután elfáradt? Hol fog pihenni? Hogyan oldjuk meg a délutáni alvását? Egyszerűen, vágtuk rá azonnal, mert – főleg bennem – nem volt kétség, hogy a magunkkal vitt hordozós kendők tökéletesen megoldják a felvetett problémákat. Először két kendőt akartunk vinni: a karikást szoptatni, vagy ha nekem kellett volna felvenni és a mei tait, ha az apja köti fel a hátára. Végül a karikás otthon maradt, bőven elég volt a mei tai. Nálam volt egy babahám is, amit akkor használtam, ha kettesben maradtam Zsebbel. Nem kellett felvennem, de nem is kellett attól sem tartanom, hogy elszalad mellőlem. Amíg az apja cipelte Manócskát és húzta a nagyobb bőröndöt, én vittem a hátizsákot és a kisebb utazótáskát. A gyerkőc az út során bebizonyította, hogy tökéletesen el tud aludni az apja hátán is, nem kell neki vízszintesen lennie.

Repülőtéren mivel kisgyerekkel voltunk a kézipogyászunkat is feladhattuk a csomagtérbe. Ilyenkor ne felejtsétek el kivenni belőle a telefonotokat és a pénztárcátokat!! A Liszt Ferenc repülőtéren van egy kialakított gyereksarok, ahol a várakozási időt elüthetjük. A játékok nagyok, színesek, bababarátok! Közel az étkezőkhöz, így amíg anya-apa kávézik, a gyerkőc csúszdázik.

– Magán a repülőn jó, ha tud inni, ha még szopizik, akkor mellre lehet tenni. Meg kell neki mutatni, hogy ha bedugul a füle, akkor nyeljen egyet és jobb lesz. Nekünk szerencsénk volt, mert Zseb a felszállás alatt elaludt és csak az út végén ébredt fel – mindkétszer.

– A vonaton, buszon is jó, ha tud inni-enni (bár az utóbbit sokszor tiltják). Játékkal le lehet kötni a figyelmét, de arra számítani kell, hogy nem túlságosan hosszú időre. A legjobb, ha az utazásokat az alvási idejére tesszük, és akkor (nálunk cicin) átalussza a teljes utat. Ha mégsem, érdemes előre helyet foglalni az ablak mellé. Ha nem is végig, de egy időre a kilátás is le tudja kötni őket.

Éttermek helyett csomagolt szendvicsek. Szuper dolog beülni egy helyi vendéglőbe és megismerni az ottani specialitásokat. Csak nem gyerekkel! A gyerekeknek nincs türelmük leülni egy székbe, megvárni, míg kihozzák a rendelést, és késsel-villával megenni a választott menüt. Ők szaladgálnak, felfedeznek mindent, barátkoznak a többi vendéggel, az ott dolgozókkal. Egyszerre, közösen enni nem lehetséges, csak felváltva. Amíg az egyikünk étkezik, a másikunk „szalad” a gyerek után. Jobban mondva nálunk főleg az apja, én már nem tudok lépést tartani vele. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy szupermarketekben vásárolunk, és az utcán, vagy a szállodai szobákban fogyasztjuk el az általunk készített szendvicseket.

Szállás jobb, ha bababarát, még ha nincs is rá szükségünk. Estére a gyerkőc elfárad, idegen helyen van, nyűgösebb a megszokottnál, kicsit hangosabb is az átlagnál. Ha ott reggelizünk, vagy ebédelünk, vacsorázunk, mindenképp legyen etetőszék, megkönnyíti helyzetünket.

Múzeumok, kiállítások helyett szabadtéri programokat szervezzünk. A gyerekek imádnak futkározni, mindent megvizsgálni, mindenhez hozzányúlni. Egy képtár, vagy szoborpark kevésbé érdekes számukra. Ők nem fogják áhítattal végignézni a festményeket, ők a szobrokat tapogatni, feldöntögetni szeretnék, amit ugyebár nem lehet. A csendet vidám, vagy éppen bosszús kiáltásokkal törik meg, hol csak azért, mert tetszik a hely akusztikája, hol pedig azért, mert már menni szeretnének tovább. A parkokat, állatkerteket, játszótereket kedvelik, ahol interaktív programokban vehetnek részt. Ha elfáradnak, nyugodtan fel lehet venni a hátunkra, és míg pihennek, szentelhetünk magunknak érdembeli programokat is.

Szóval ne ódzkodjatok kisgyerekkel sem a városnézésektől! Nem feltétlenül fárasztóbb, mint egy átlag, otthon töltött nap. Ne zsúfoljatok túl sok mindent egy napba, és figyeljétek, csemetétek jelzéseit: ez a kulcs az egészhez!

Jó városnézést kívánok!

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!