Sub Rosa

Mondd, milyen legyek!

Megfelelni vágyás… amikor mindenki más előrébb van, mint én magam… amikor mindenki más fontosabb, mint én magam… amikor mindenki más okosabb, ügyesebb, tehetségesebb, mint én magam…

Fotó: Ars Electronica / Flickr

Fotó: Ars Electronica / Flickr

Ebben a felfogásban nőttem fel, s leledzem a mai napig. Ha a szüleimet kérdezik erről, csak csodálkoznak, hiszen nem ilyennek neveltek. Arra ösztökéltek, hogy legyek büszke a tetteimre, álljak ki magamért, harcoljak a saját igazamért, mert érek annyit – az ő szemükben sokkal többet is -, mint bárki más. Furcsa mód egy paradoxon él bennem, hiszen mindezt tudom, s valóban így is gondolom, mégis egyetlen egy dolog motivál az életben: “szeressen mindenki.”  Nem elég, ha csak egy-két ember kedvel, hanem nekem az egész világ csodálata kellene. S ezt görcsösen akarom – szó szerint értve. E mellé hozzájön még egy érdekes ellentét: akármilyen parancsolgató a természetem (imádok utasítgatni, imádom, ha kiszolgálnak, ugráltatom a közeli hozzátartozóim, barátaim, mint a csicskákat), mégis az olyan emberek társaságát keresem, s arra is vágyom, hogy olyanok vegyenek körbe, akik határozottabbak nálam, szeretnek tanácsokkal ellátni, előre megmondják, merre hány lépés. 

Talán a szoros anyai kötődésem az oka, mert anyum egy talpraesett, minden lében kanál nő, akinek muszáj volt menedzselnie a korai éveim, ha azt akarta, hogy tényleg valaki váljon belőlem a valóságban is, ne csak az álmaiban. Akkoriban nem válaszhattam. Tornáznom kellett, úsznom, testi fejlesztőkre járnom. Felnőttként mindezért hálás vagyok, mert már kisgyereknek is a világ lustája voltam. És igen, miatta (is) lettem az, aki vagyok. 

Talán igaza van a pszichiáternek, aki azt mondta, hogy nem dolgoztam még fel teljes egészében az állapotom. Túlságosan hárítom, pedig létezik, s bele kellene törődnöm, hogy soha nem leszek olyan, amilyen szeretnék lenni. Soha nem fogok kitűnni a tömegből, hogy milyen szép és okos vagyok, sem a tehetségem révén, maximum annyiban, hogy a mai napig sajnálkoznak felettem az idegenek. Jaj, szegény! suttogják elhaladva mellettem. Pedig mindennek érzem magam, csak emiatt szegénynek nem. Akik ismernek tudják, hogy bármit lehet, csak sajnálni nem a helyzetem, túlságosan kihasználom az élet adta lehetőségeket ahhoz, hogy bármit is bánjak belőle. 

Fotó: Melly Kay / Flickr

Fotó: Melly Kay / Flickr

Viszont van valami, amit mégis ennek titulálnak: a boldogságomat mindig másoktól teszem függővé.Ez ugyan jöhet az önbizalomhiánytól, de bevallom őszintén, fogalmam sincs, miért vagyok az. Mikor és hol veszítettem el a születéskor még meglévő önbizalmam? Mi volt az a fordulópont, ami alárendelővé tett, s epekedővé mások barátságáért, elfogadásáért? Miért olyan fontos mások tisztelete és megbecsülése? 

Az biztos, hogy szinte csak is ez az egy igazán fontos az életemben. Illetve van még egy…

Annyira, de annyira szerettem volna valamiben tehetséges lenni. Igen, kitűnni a tömegből. Mert eddig csak a lustaságot és a szórakozást tudom felmutatni. Szerettem volna azt hinni, hogy a grafomániám segít benne, de már a közvetlen családom is, de igazándiból az egyetemen világítottak rá, hogy nagyon távol állok tőle. Pedig én mennyire szeretem! Most éjjel egykor is itt körmölök a konyhában (délután fél négykor pedig gépelem be a papírra vetett szavakat), ráadásul töltőtollal, mert aludni nem tudok, a gondolataim meg száguldoznak, mint egy megállíthatatlan mókuskerék. Szeretem. Tényleg ez lehetne az életem… Akkor miért nem elég, hogy csak magamnak írok, vagy csak egy titkos naplót vezetek? Miért nem elégít ki mindez? Miért vágyom arra, hogy idegenek olvassanak, és azt mondják, ez jó, ebből többet? 

A válasz egyszerű. A lelkem mélyén azt akarom, hogy rám is felnézzenek, hogy rám is büszkék legyenek, hogy mások is lássák mindazt, amit én.

Fotó: Flickr

Fotó: Flickr

De miért nem vagyok én magam elég? Miért óhajtozom mások elismerésére? Miért nem elég, hogy úgymond átlagos vagyok, s nem tűnök ki semmiben?

Mert én nem ilyen vagyok…

Mert én sosem voltam átlagos…

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!