Sub Rosa

Amilyen az első napod, olyan az éved

Újévi babona: amit az év első napján teszel, azt teszed majd egész évben. 

 

Rengeteg mindent szeretnék csinálni ebben az évben, ezért eldöntöttem, hogy ami fontos számomra, arra január elsején (pénteken) szánok is pár percet.

Újévi fogadalmat nem tettem, mert igazán csak egyetlen egyet szeretnék kérni az élettől: legyünk mindannyian boldogok! (És ebbe beletartozik az is, hogy az Északi-sarkon ne legyen nulla fok.)

S ezen a napon olyan dolgokat akartam csinálni, amik azért fontosak a boldogságomhoz is. Nézzük miket:

Blogolás: megírtam a fagyizós ajánlóm. 

Tavalyi fogadalmaim között szerepelt az is, hogy felturbózom a blogot, sőt titokban még azt is leírtam, hogy szeretnék valamicske pénzt is szerezni az írásaimmal. Az utóbbi (a titkos, hőn nagy vágyam) nem sikerült, de azért a blog életében voltak nagy dolgok! Sőt a névjegykártyám is elkészült, amin már ténylegesen az szerepel, hogy blogger – független író.  Szóval úgy igazán tényleg pipa. Igaz, ehhez kellett egy másik oldalt is indítanom, de ott már elértem a 6000-es olvasottságot is (két hónap alatt).

viv_logo

Kávézás: ittam néhány csésze tejeskávét. 

Szeretem az ízét, és a későbbiekben sem szeretnék lemondani róla. Egy kanál cukor és egy csipet fahéj. 

kaveszemek

Regényírás: a kávé mellé elővettem a kis füzecskémet, és töltő tollal folytattam a Követést. 

Szerettem volna már 2015-ben befejezni, de nem sikerült. Igazság szerint még áprilisig van időm, de ahogy eddig haladtam vele, kétségbeejtő a helyzet. Nagyon is.  

Olvasás: karácsonyra megkaptam Channáh-tól a Hívják a bábát. Beleolvastam… 

Amíg Zseb meg nem zavart. 2012-ben simán meg tudtam volna csinálni az 50-es kihívást, de már 2015-ben annak is örültem, hogy 5 (jól olvassátok 5 darab!) könyvet be tudtam fejezni. Idén azért szeretnék ennél többet is olvasni.

hívják a bábát

Főzés: lencsefőzeléket csináltam.

Tavaly szerettem volna elkápráztatni a gyerek apját a főzőtudományommal. Helyette ő mutatta meg sütési tehetségét. Idén jó lenne kicsit aktivizálni magam ilyen téren is + egészségesebben élni. Egyébként a főzelék nem lett olyan rossz. Csak túl sok lett – még le is fagyasztottam belőle, hogy jó gazdagok legyünk ebben az évben.

lencse_pixabay

Videózás: egy új rész a Homelandből.

A gyermek apjával szeretjük a sorozatokat. Olyankor összebújva izgulunk az aktuális részen. Műfajilag az izgalmas, nyomozós, kissé horrorisztikus történeteket kedveljük. Így néztük meg a Penny Deadfult, a Ripper Streetet és most elkezdtük a Homelandet. Először nem akartuk, mert “nekem biztosan nem tetszene”, de aztán végül győzött a kíváncsiság, és ott ragadtunk, és most azon filózunk, hogy Brody terrorista vagy sem. Ne lőjétek le a poént! 🙂

Takarítás: elmosogattam, majd felsepertem. 

Mivel nem voltam biztos abban, hogy a mosogatás egyenlő-e a takarítással, ezért még fogtam egy seprűt is – ha már véletlenül szétszórtam a mézeskalácsokat. Gyűlölök takarítani, de olyan jó lenne egy igazi, szép otthont teremteni, amilyen a sógornőméknek van  ahol mindig rend és tisztaság van, tudom, minek hol a helye és az összes bútor passzol egymáshoz. A nagy felindulásban rögtön akartam venni egy robotporszívót, hogy legalább azt ne kelljen naponta nekem csinálnom a gyerek + cicus után.

takaritas

Szépítkezés: hajat mostam. 

31 éves vagyok, a bőröm száraz, a szemem karikás, a körmöm töredezett. Ideje lenne egy kicsit magamra is adni. Főleg azért is, mert éppen most karácsonykor olvastam egy női egészségtankönyvben, hogy 30 év felett már nem regenerálódunk csak úgy magunktól. Elkezdünk változni – és nem éppen abba az irányba, amerre haladni szeretnék.

hajmosas_flickr

Torna: planking

A tökéletes tartástól messze voltam, és nem is mértem most az időt. Csak ez se hiányozzon a napból alapon, mert jó lenne elérni az 5 perces állóképességet is. Meg rászánni magam, hogy tényleg és tényleg odafigyeljek a fizikumomra is.

planking_flickr

És ezekkel el is telt a nap ébren töltött 12 órája.

Ti miket csináltatok január elsején?
Amennyiben tetszett, lájkolni ér! 😉

 

A nem saját fotók forrásai: pixabay és a flickr (katt rájuk az eredetiért).

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!