Sub Rosa

Anya vagy? Nincs mentséged! Avagy az óvodai esetekért is az anyák a felelősek!?

shutterstock_eső

 

A hétvégén belebotlottam egy cikkbe az Indexen, ami felborzolta a kedélyeim:

Egy szegedi oviban két nagyobb fiú 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott egy fiatalabb kislánynak. Az óvónő eközben telefonált.

Nálam az ovi legalább szeptemberig a vesszőparipám, hiszen Zsebem is abba a korba lép, amikor már kötelező lesz az elengedése. Nem örülök neki, mert szerintem a legjobb helyen otthon van a gyerek, az anyja, a családja mellett. Szocializálni így is, úgy is megtanítható, a szükséges gyerektársaságot a játszótér is tudja biztosítani. És legalább nem kellene egy vadidegenre bíznunk a csemetéinket.

Fontos-e akkor az óvónő személye?

Rengeteg anyukával beszéltem már, melyik óvodát is válasszam, mire mind egyetértett abban, hogy nem a hely a lényeg, hanem az óvónő és a dadus személye. Hiszen neveled azt a gyereket három éven keresztül, majd egyszer csak át kell őt ruháznod egy vadidegen ember felügyeletére. A megszokott 24 óra helyett kapunk jó esetben 5 órát! Reggel felébred a picur, gyors reggeli, öltözés és le is passzolod, órákkal később veszed csak fel, aztán hazamentek, vacsora, fürdés és alvás. Legtöbb esetben már az esti, közös játékra sincs időtök, nemhogy beszélgessetek vele. Emiatt nagyon fontosnak tartom, hogy megbízható óvónőket, dadákat kapjon Zseb, aki hasonló elveket vall, mint én, illetve tudjam, hogy nyugodtan rábízhatom, mert jó kezekben van egész nap.

Akkor mégis kié a felelősség? 

Ha pontosan nem is tudom, de sejtem, mekkora “teher” van egy óvónő vállán. 25 gyerekre vigyáz egyszerre, túlterhelt, nincs még ebédszünete sem. Nem állítom, hogy könnyű munka, azt sem, hogy mindegyik gyerek ugyanolyan, vagy egyformán szocializált, de aki gyerekekkel foglalkozik, annak nincs meg az a privilégiuma, hogy hibázzon. Miért? Mert életekért felelős. Erre tette fel az életét.

A hibákért pedig így vagy úgy, de fizetnünk kell. Az óvónőknek is. Jelen esetben nem kis baklövésről volt szó, hanem egy komolyabb sérülésről. A sérült kislányért pedig az óvodai dolgozók voltak a felelősek. Lehet, hogy nem éppen a telefonáló óvónőnek kellett volna vigyáznia akkor rá, hanem a dadának; lehet, hogy a nagycsoporthoz is volt kint még két másik felnőtt, de egy biztos: egy gyerek a felügyeletük alatt megsérült! Ami súlyos hanyagság a részükről, hiszen ezek szerint nem jól látták el a munkájukat. Többes számban írom, mert az óvónőért az óvodavezetőség a felelős, leginkább nekik kellett volna azt biztosítani, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő.

Mindent otthonról hozol!

Sok – fogadni mernék leginkább gyermektelen – ember védte az óvónőt, hiszen a fiúk olyan brutális tettet hajtottak végre, ami nem normális az óvodások között. Emiatt a szülőket, az otthoni körülményeket tették felelőssé.

Nem értek velük egyet! A szülők abban lehetnek felelősek, hogy a fiúk agresszívek maradtak, de abban nem, hogy a kislány megsérült! Sőt, tovább megyek. Mivel a két elkövető srác nem most kezdte az ovit, az óvónőknek ismerniük kellett a természetüket; azt, hogy hajlamosabbak a kisebbek bántalmazására, már rég ki kellett volna deríteniük, volt rá legalább három évük, és korábban fellépni ellene, mondjuk úgy, hogy beszélnek a szülőkkel. Amennyiben elutasító választ kapnak a szülők részéről nagyobb figyelmet szentelni nekik. 

Erre azt a példát hozták fel, hogy a szülők mellett is történhetnek balesetek, mert még a játszótéren is mobiloznak, beszélgetnek, alig figyelve a saját gyerekeikre. Igen, de akkor nem is az óvónőt hibáztatják, hanem az éppen ott lévő felügyelőt.

Zseb elesett a csúszdánál, én nem láttam, mert még nem értem oda. Egy másik anyuka állt mellette, de semmit sem látott, mert a saját kislányával volt elfoglalva. Ha a fiammal történt volna valami  én, kizárólag én lettem volna a felelős, és nem az a másik hölgy, aki ott állt a fiam mellett, mert rám volt bízva! 

Ha egy anya (vagy apa, de a továbbiakban egyszerűsítés miatt csak anyát írok) is simán lehet felelőtlen szülő, akkor egy óvónő miért nem lehet felelőtlen? Vagy az a baj, hogy amíg egy felelőtlen anyát kevésbé hurcolnak meg, addig egy óvónőt kirúgnak az állásából, ha megsérül egy rábízott gyerek? Az anyaságot nem tanítják, nem feltétlen van meg egy fiatal anyában az a pszichológiai, szociális, pedagógiai tudás, ami sok esetben nem ártana, de az óvónőknek mindez megvan, mert évekig koptatják az egyetem, főiskola padjait, hogy végre gyerekekkel dolgozhassanak! A másik anya nem egy anyukára bízza a gyermekét, hanem egy tanult gondozóra. Milyen lelki nyugalommal engedje el a kis kezecskét, miután megtudta, hogy egy hasonló gyerek már megsérült az intézmény falai között? Ezt az anyát, vagy éppen a kislány szüleit érdekli, hogy a másik két fiút milyen szellemben nevelték? Lényeges az? Csak az, hogy amíg mi nem lehetünk a gyermekünkkel, addig is biztonságban, jó kezekben van, mert van legalább egy felelősségteljes felnőtt, aki helyettünk is vigyáz rá, megóvja a bajtól. És akkor ezt a kislányt miért nem óvták meg?

Persze, egy távollévő szülőt könnyű hibáztatni, hogy rosszul nevelted a kölköd, amiatt lett ilyen kegyetlen. De tényleg leegyszerűsíthetjük ennyire?

Továbbra is azt mondom, hogy egy gyereket nem lehet sem nevelni, sem elkényeztetni. Egy gyereket nem lehet a képünkre formálni. Mind különálló egyéniség és már kicsiként hatalmas önértékelésük van. Viszont ösztönösen szeretnének tartozni valakihez – hiszen ez is az életben maradásuk feltétele – ezért utánoznak másokat. Legyen az kisgyerek vagy felnőtt. Szóval, ha mégis úgymond nevelni szeretnénk, akkor a saját viselkedésünket kell ahhoz megfelelően alakítani, hogy az átadni való normánkat utánozza, tanulja meg és érezze magáénak.

Jó, jó, de azért el se kényeztessük azt az apró lelket!

Mit nevezünk pontosan elkényeztetésnek? Azt, ha mindent megveszünk neki? Akkor csak a gazdag gyerekeket lehet elkényeztetni, mert a szegények hiába akarnák, sosem tudnák, mert anyagilag nem tudják biztosítani a feltételt. Ekkor az elkényeztetett jelző inkább irigység mások részéről. Vagy amikor a szülő mindent megenged a gyerekének? Ez lenne komolyan az elkényeztetés? Ha nem törődünk velük, nem szabjuk meg a határokat, amire születésüktől vágynak? Én inkább sajnálom ezeket a gyerekeket, mert ők lesznek azok, akik egész életükben útkeresők maradnak, mert akiktől segítséget vártak, nem kapták meg. A szülői nemtörődömségtől a gyerek nem lesz éppenséggel boldog. Azzal sem teszünk jót, ha megvonjuk mindentől, hogy véletlenül se kényeztessük el! Megkeseredett, csalódott fiatal felnőttek lesznek, akik alig tudnak szép emléket felidézni a szüleikkel kapcsolatban. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőtt lehessek, fontos, hogy milyen békesség, szeretet, harmónia, odafigyelés uralkodott körülöttem gyerekkoromban. Amennyiben ezt nevezzük elkényeztetésnek, akkor minden embernek azt kívánom, hogy elkényeztetett legyen! Mert akkor meglátja mindenben és mindenkiben a szépet és a jót. 

Mondjuk mi, hogy a két fiú szüleit kell felelősségre vonni!

Először is az agresszió ösztönös, mind Freud, mind Ranschburg szerint, de Vekerdy is ezt állítja. Kell a túléléshez. A szocializáció és az empátia tanulása iktatja ki az emberből, de ahogy Ranschburg fogalmaz:

 A nevelés feladata nem az, hogy a gyermek valamennyi agresszióját leállítsa, hanem az, hogy azokat antiszociális irányból proszociális irányba fordítsa…”

Ez azért nem minden szülőnek sikerül. Soknak igen, de nem mindnek. Ráadásul nem is gondolnánk, milyen tetteinkkel lehetünk kegyetlenek másokhoz. Láttam már olyat is, aki elítéli az agressziót, mégis a legkülönfélébb eszközökkel bánt meg másokat, úgy, hogy észre sem veszi!

Annak, hogy ebben a két fiúban ennyire nagyfokú agresszió tört fel, számtalan oka lehet. Lehet a szülők rossz „nevelése”, de lehet egy családi tragédia is a háttérben, vagy esetleg egy engedéllyel vagy titokban megnézett filmrészlet, mese. Ne gyertek azzal, hogy a mai mesék! A Tom and Jerry, a Kengyelfutó gyalogkakukk nem mostaniak, és kevés olyan mese van, ahol annyit bántanák a másikat, mint ezekben! De lehetett egy fél füllel hallgatott beszélgetésrészlet, amit az egyik továbbgondolt, és a falkaszellemben követte a másik. Ahogy a gyermekem apja mondta kicsinek:

– Jó vicc, mi?

És igen! Egy vicc, egy játék, egy tett milyen mélységekig elmehet! A szülők hibásak? Lehetséges. De az is lehet, hogy egyáltalán nem. Az óvónő hibás? Mindenképpen! Rá volt bízva a kislány. Az, hogy ez milyen megtorlást von maga után, nem az én feladatom meghatározni. Nem is akarok senki felett pálcát törni, mert úgymond mindenki hibázhat. De ne az én gyerekem épsége legyen a hibalehetőség!

Ezek után majd ki akar óvónő lenni?

Persze, jöhetnek azzal is, hogy sok a gyerek, kevés az óvónő, kevésbé tudnak odafigyelni. Azért mégis könyörgök! Most nem csak erről volt szó! Persze, bennem is felmerült az a kérdés, hogy amíg telefonált az egyik, hol volt a másik? Ennek ellenére a másik is: ha nem volt ott más, hogy merhetett telefonálni? A mérlegnek két oldala van, mindegy, melyik oldalra billentjük, egy biztos: egy intézményben, amelynek az a feladata, hogy vigyázzanak, óvják a gyerekeket, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett egy kislány!

Ti mit gondoltok az esetről?

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ágnes Deák-Ember says:

    Szerintem igazad van!
    És egy újabb megerősítés számomra, hogy jó, hogy nem adtam bölcsibe a kisfiamat. Az ovi…- még nem szeretek rágondolni…

  2. Viv says:

    Köszönöm!
    Tudom, hogy az ovi nem ördögtől való, de azért, ha van rá lehetőségünk, engedjék meg, hogy mi vigyázzunk a gyerekeinkre. És ezáltal sem lesznek rosszabban szocializáltak (én vagyok rá az élő példa).
    Feldmár a szoptatás révén mondta, hogy ha valaki jön a leválasztással, biztosan féltékeny és irigy. Én az ovival kapcsolatban is így érzem. Azért kérdezgetik állandóan, hogy mikor megy már oviba, mert ők maguk nem maradhattak otthon a saját gyerekeikkel… De ez megint egy másik téma. 🙂

  3. Szűcs Timea says:

    Egyetértek veled!Én is biztam az ovönökben és arra , hogy vigyàznak gyermekemre.Középsö kislànyom amikor elkezdte az ovit örömmel ment szerette a csoportjàt és egy kisfiú arcon harapta ami 2 hónappig ott diszelgett és ez a csoportszóbàba történt persze mindkétt óvónö bent volt és próbàltàk magyaràzni , hohy ök csak egy percre fordultak el..Kislànyom aki egy magabiztos volt mosolygos beszédes megvàltozott siros lett .Talàn javulàssa annak köszönhetö , hogy àttkerül màsik csoportba màsik ovónökhöz .De trauma volt szàmàra akkor.:-(

  4. Sajnálom! 🙁 Remélem, az új csoportban újra kinyílik a kislányod, és megint mosolygós, beszéldes lesz!

  5. Rako says:

    Mindig csak azt olvasom mindenütt, hogy az óvónő telefonált, de sehol sincs egy említés sem, hogy kivel, miért‼
    Lehet, hogy nem is privát ügyben beszélt valakivel. Lehet, hogy épp az agresszív fiúcskák szüleit hívta, hogy vigyék haza a csemetéiket;
    Lehet, hogy őt hívták fel esetleg egy hivatalból.
    Az óvóda személyzetének nemcsak a gyermekek felügyelete a dolga, hanem az erre szolgáló körülmények megteremtése, karbantartása is. Ezeket sokszor csak telefonon lehet elintézni, még akkor is, ha azt valakinek (telefonon) delegálja.
    Tehát lehet, hogy az itt szidott személy csak a munkáját végezte‼ Ne ítélj, hogy ne ítéltessél‼

  6. Egy másik forrás szerint magánügyben telefonált. A megkérdezett óvodás korú gyermekek anyukái azt mondták, hogy általában az óvoda vezetékes telefonszámát kapják meg, ahol érdeklődhetnek a gyermekek felől.
    Ahogy írtad, a gyermekek felügyeletéhez szolgáló körülmények előteremtése is a feladata. Ez jelen esetben úgy néz ki nem volt adott. S ezt nem feltétlenül egy személynek kellene előteremteni. Azt se mondom, hogy ez az egyetlen egy óvoda van, ahol úgymond “nem tökéletes” a rendszer, de most itt történt a baleset.
    Viszont általában van egy személy, aki felelősséget vállal a rábízott személyekért, feladatokért, még akkor is, ha nem ő hibázott (vagy nem teljesen), és a hivatkozott cikk alapján most a szóban forgó óvónő volt az.

  7. 1.) Azt sehol sem írják/olvastam, hogy privát ügyben telefonált. de vannak olyan privát ügyek is amiben ez elfogatható:pl. gyerekének/rokonának azonnali orvosi ellátásra van szüksége.
    2.) A fiamat aki egy önkéntes életmentő csoport nyári táborában segédkezett, az egyik társa – egy lány – arra beszélte rá, hogy milyen jó óvodában dolgozni. Hiába mondtuk mi a szülei, hogy ez nem egy igazán jó ötlet, egy felelőtlen lány javaslata több meghallgatásra talált, mint a szüleié.
    El is végezte a tanulmányokat és több évig dolgozott, míg rá jött a hátrányokra: agresszív szülők (törökök), rossz fizetés, kevés megbecsülés, stb. (Németországban is csak valamivel jobb, mint otthon) Nagyon demotiválta‼
    Idegileg is eléggé kikészítette. Persze a müncheni hivatalok is alig tudnak tenni valamit.
    Óvobácsiból túl kevés van.
    Egyszerű a szegény Óvónőt támadni, hibáztatni, mikor esetleg az egész rendszerben van a hiba. Nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon.
    Tőlük elvárják, hogy hibátlanok legyenek, de ha ők is segítségre szorulnak, akkor süket fülekre, becsukott szemekre , sokszor abszolút értetlenségre, betokosodott bürokratizmusra találnak.

  8. Nekem is van több óvónő ismerősöm. Egyikről sem állítanám, hogy rosszak lennének a szakmájukban. Sőt, nagyon is jók! (Az egyikük Münchenben dolgozik, érdekes sztorikat mesélt az ottani anyukákról.) Azt sem mondtam, hogy a szóban forgó óvónő rossz lenne. A gyerekek imádhatják, ő is érthet hozzájuk. Én egy bizonyos eseményről írtam, és a felelősségvállalásról. És az egészet egy anya szemszögéből néztem, aki most fogja oviba adni a fiát.

  9. Rako says:

    Sajnos, akármelyik online-újságban is olvasok az esetről, mindben úgy tüntetik fel az óvónőt, mint egy rusnya hanyag figyelmetlen, felelőtlen személyt. Ez ellen tiltakoztam. Mindent meg lehet árnyaltan is írni. Pl. megkérdezni a nőt, kivel, miért telefonált. Miért nem látta a gyerekeket.
    Ismerve az életet, nagyon lehet, hogy a fiúcskák “kedvesen” olyan helyre csalták a kislányt, amire nem volt a felügyelőknek rálátásuk, tehát nem is tehettek volna ellene semmit.
    De tapasztalatom szerint az újságíró (firkászok) először – és talán csak – azon gondolkoznak, hogy miképp lehetne az ügyet szenzációként kitálalni és csak azután – ha egyáltalán – nézik meg a tényeket. De aztán amit odabökkentettek/pötyögtettek sem olvassák el újra
    így sokszor tele vannak magyarságtalanságokkal, hogy a helyesírási hibákról egy szót se szóljak.
    Itt Bajorországban mindhárom fiamnál szerencsénk volt az óvódákkal.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!