Sub Rosa

Központban: a pénz és az elkényeztetés

Fotó: Nick Nguyen / Flickr

 

Elgondolkodtató, hogy mennyire uralja a pénz az életünket. Mennyire befolyásolja azt, hogy milyen társadalmi osztályba tartozunk, mit engedhetünk meg magunknak, a gyerekeinknek, de azt is, hogy milyenné neveljük az új generációt.

Ugyan nem hiszek az elkényeztetésben, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokak szemében én egy elkényeztetett kislány vagyok a mai napig. Talán ez abban nyilvánul meg a legjobban, hogy oroszlán vagyok, s szeretem, ha úgy zajlanak a dolgok, ahogy én akarom. Emellett nagyvonalú vagyok, szeretek én fizetni: különösen akkor, amikor az én szórakozásomról van szó. Ha miattam jönnek el kávézni, ne költekezzenek túl. Megteszem én azt!

Ez legfőképp a spórolásomban látszik, jobban mondva annak hiányában. Egy ideig félre tudom tenni a pénzt, de utána, ha hozzányúlok, szinte rögtön el is megy mind. Régebben persze minden könnyebb volt, kevesebből fenntartottam azt az életvitelt, amit megszoktam. Most minden drágább, a fizu meg, inkább kevesebb, mint több.

Az ilyen felfogással persze a fiam az, aki megkap mindent. Mégsem mondanám, hogy elkényeztetném. Ó, jöhettek azzal, hogy ezt csak egy kívülálló tudná megállapítani. Egyébként is, ha megkap mindent, akkor az csak elkényeztetés lehet. Valóban így lenne?

Szerintem nem.

Ha meglepem egy drága játékkal, akkor ő örül neki. Ugyanúgy, ahogy egy olcsó játéknak. Miért? Mert neki az ajándék okoz örömet; az, hogy kap valamit. A játék ára maximum nekem lehet fontos.

Ha márkás ruhákba öltöztetem, az nekem lényeges. Neki teljesen mindegy, még nem ismeri a márkahűséget. Csak azt tudja meghatározni, hogy tetszik-e neki, vagy sem. Ha tetszik, felveszi, ha nem, legyen az akármilyen drága, nem fogja felvenni. Dönthet benne? Persze! A gyereknek is van saját akarata, ízlése, és nem vagyok börtönőr, akinek muszáj rákényszerítenie bármit is. A ruhaüzletben is megkérem, hogy válasszon magának mondjuk egy nadrágot, ha arra van szüksége. A korának megfelelően természetesen: most, kétévesen, mutatok neki kettőt, ami közül eldöntheti, melyik kell. Volt már olyan, hogy egy harmadikra bökött rá.

Ha elmegyünk boltba, és kinéz valamit, amit úgy gondolok, megéri, jó neki, megengedhetjük magunknak, akkor megveszem. Ő örül, mert azt szerette volna. De ha nincs rá pénzem, nem tetszik, esetleg nem gyereknek való, nem veszem meg. Elmagyarázom neki, hogy most erre nincs pénzünk. Lehet, hogy azonnal megérti, lehet, hogy nem. Ha nem, akkor keresek valami kompromisszumot, ami mindkettőnknek jó.

Természetesen a pénzemet én döntöm el, mire költöm! Emiatt szerintem én korán be fogom vezetni a zsebpénzt, amit arra költhet, amire csak akar. Mellékes, de itt jegyezném meg, hogy ne azért ne dohányozzon, drogozzon, mert én megtiltom neki, hanem mert tudja, hogy az nagyon nem jó! Még nem tudom, hogy melyik lesz a jobb: ha előre meghatározott zsebpénzt kap, vagy ha azzal akarom motiválni, és valamilyen cselekedetre kapja. Mondjuk, lemossa az autót, vagy jó jegyeket hoz haza. Hiszen neki az iskola lesz a munkahelye. Felnőttkorban is inkább a jó munkáért fizetnek, nem a kontárokért. Korán bele kell csöppennie ilyen téren a felnőttek világába, de hát ilyen a társadalmi elvárás! Viszont amíg megadhatom neki: hagyom, hogy gyerek maradjon.

Az idő, de leginkább a gyerekem mentalitása fog minderre választ adni. Azt nem tudom, hogy ő mennyire lesz spórolós, mennyire fogja elszórni a pénzét. Valahol úgy érzem, hogy erre nem lehet megtanítani, maximum példát mutatni. Egyben azért biztos vagyok: ebben is következetes leszek. Ha a saját zsebpénzét elköltötte már, de szeretne még valamit, arra nem fogok plusz pénzt adni. Amennyiben négis olyan és van is rá keretünk, megveszem neki én magam. De azt már ajándékként kell kezelni.

Persze, ez még mind elméleti síkon mozog nálunk, hiszen Zseb még 3 éves sincs. Mégis fontosnak tartom, hogy felelősségteljes szülőkként már most gondolkodjunk ilyeneken.

Ti hogyan gondolkodtok erről?

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Márk Rózsahegyi says:

    Soha ne add fel. Töltsd ki HunOpti önismereti tesztünket, és biztasd erre az ellenségeidet is. 🙂 http://goo.gl/xXibi3 (short link)

  2. Márk, ez jókor talált meg. 🙂 Kitöltöttem, s a leírásban totálisan magamra ismertem. Köszönöm!

  3. Arnold Berek says:

    “Egyébként is, ha megkap mindent, akkor az csak elkényeztetés lehet. Valóban így lenne?”
    Így.
    Az elkényeztetés tényleg az, hogy a gyerek mindent megkap amire rámutat. Az ára tök mindegy, hiszen ahogy írtad ő még nem tudja, hogy márkás, vagy drága. Lényeg, hogy kellett neki és megkapta. Ilyen kis korában szerintem még belefér, de ha huzamosabb ideig így működik akkor hozzászokhat és tényleg káros lehet. Biztos te is láttál már olyan 18 év feletti embereket akikről lerítt, hogy el voltak kényeztetve.

  4. Márk Rózsahegyi says: (előzmény @Viv)

    🙂 Kedves Vív. Véletlenek? 🙂 Nincsenek.
    Ne felejtse el megosztani a HunOpti-ban szerzett tapasztalatát. 🙂 További szép napot. M.

  5. Tudom, mire utalsz, de az, ha megkap mindent és rámutat, hogy nekem az kell, számomra nem ugyanazt jelenti. Megkap mindent, mert az az érzés nekem okoz örömet. Akkor most ezzel kit kényeztetek el? Őt, vagy magamat? Neki kellett, vagy nekem, hogy megvegyem neki azt a repülőt, amire azt mondta, hogy “Zsebinek való”? Ő elfelejtette, én nem. Én vettem meg, ajándék. Boldog voltam, hogy örül neki. Az, hogy később mennyire önfeláldozóak a szülők az megint más kérdés. Mennyire helyezik maguk elé a gyerekeik szeszélyeit… Talán ez az elkényeztetés lényege. A szeszélyek és nem az igények. 🙂

  6. Márk Rózsahegyi says:

    🙂 hogy jó döntést hoztunk azt onnan tudjuk hogy másnap is vállaljuk. 🙂 Szerintem tedd meg amit kell és ezt úgy tedd hogy se neki, se neked se a körülötted lévőknek ne okozz vele lelki-ismeret-furkát. 🙂 Ne szégyenkezz, csak csináld és állj bele. Ha te nem tiszteled a döntésed, más se fogja. 🙂 Szép napot. Köszönöm a terjesztést. 🙂

  7. Olvastam. Nagyon sarkít (valószínűleg én is), de ahogy írta a lényeg, hogy jó legyen mind a kettőnek. Ha a zöld sálat akarja felvenni, akkor abban miért gátoljam meg? Vagy így is úgy is ebédet kell készítenem, akkor miért ne legyen bableves, amit szeretne? De ha látom, hogy nem tudja eldönteni, akkor redukálom a választási lehetőségeket, vagy döntök én helyette. De olyan is lehet, hogy én nem érek rá legózni, mert jönnek hozzánk, és takarítanom kell, akkor én takarítok. Maximum megkérem, hogy segítsen, hogy előbb befejezzem és legyen idő még legózni. Szerintem, az egyensúly és a kompromisszum – mindkét félnél – a lényeg. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!