Sub Rosa

Túrázás egy háromévessel

Az egész ötlet onnan jött, hogy drága Nati, na nem a Zselyke, kitalálta, hogy milyen jó dolog a munkatársaival kirándulni egyet a Pilisben május elsején, azaz Majáliskor (=munka ünnepén), ami éppen egybeesik az anyák napjával is. Nagyban mérgelődtem, hogy a gyerek apjában egyáltalán felmerült, hogy ismételten a kollégáit választja, nem pedig a családját. Mégis anyák napi ajándékként velünk maradt, s kivitt minket a Skanzenbe sétálni. Közben a drága Nati nem is annyira ostoba, vagy legalábbis rájött, hogy nem mindenki harminc év feletti szingli, de az is lehet, hogy csak az időjárás tett be neki, mindegy, a lényeg, hogy a kirándulást áttették mára. Ami még nekünk is jó volt, mert a hetet vidéken töltöttem Zsebbel és a hazalátogatott anyummal. A gyermek apja meg így otthon maradva nyugodt szívvel elmehetett a drágalátos, isteni magaslatokban álló genthermiekkel.

A múlt héten a Zarándi túrák blogot vezető Anitáékkal Pádison jártunk. Nekem igazság szerint a gyermekkori sétákat leszámítva a szőlőkben, illetve mikor a Cserhátban, Mátrában gombászkodtunk, kilátót másztunk apummal (néha anyummal is). Kicsit féltem tőle, mert igazi hegymászós csapattal mentünk esős időben. Ráadásul felszerelésem az nem volt, ezért Anitát kérdezve, aki szuper összefoglalót is írt a témában bevásároltam. Vettem kabátot, pulcsit, nadrágot, túrazoknit, túrabakancsot, de még hátizsákot és túrabotot is. Szóval így néztem ki:

Balról: Anita, a gyermek apja és én

Annyira megtetszett, hogy rábeszéltem apumat egy szombat délutáni sétára. Hazahoztam a felszerelésem is, és hasonlóképpen felöltözve elindultam a határnak. Csak azzal nem számoltam igazán, hogy az esős 10 °C helyett ragyogó napsütés van és 23 fok, ráadásul nem erdős rész felé vettük az irányt, így még a nap is tűzött minket. A sík terepen a bot pedig inkább hátráltatott, mint segített. Főleg egy lábunk alatt szaladgáló russel terrier mellett, aki előszeretettel rágcsálta a botom végét.

Zseb_terrierrel_tura_SubRosa

A túratársaim. Míg apum rövidnadrágban, mi Zsebbel igencsak télire vettük a figurát.

Belegondolva olyan helyre vittem “segédeszközt”, amit kiskamaszként egy törpe spiccel nap mint nap megtettem teljesen egyedül és minden nélkül. Ez javában elgondolkodtatott, hogy ennyire romlott a mozgásom, vagy csak elfelejtettem a terep nehézségét. Remélem, csak az utóbbiról van szó, és egyedül is képes lettem volna most is megtenni ezt a három kilométert.

Amíg Romániába csak ketten mentünk a gyermekem apukájával, nem kellett senki kisgyerekére vigyázni, most vittük Zsebet is. Háromévesen simán felveszi a ritmusom, teljesítményben is bírja, sőt talán jobban is, mint én. Egyébként is reménykedtem, hogy visszaérve kifárad, nem lesz vele már gondom. Aha, ahogy Móricka azt elképzeli! Elindulásnál már felvetette magát apum nyakába. 

Szerintem még 100 métert sem tettünk meg, amikor már nagyon büdös terjengett körülöttünk. 

– Zseb, kakiltál?

– Nem!

– Még visszafordulhatunk. Biztos nem kakiltál?

– Puki volt.

Hittünk neki, mentünk tovább. Negyed óra sem telt el, amikor jelezte, hogy egy rövid szaladgálás közben valóban kakilt. Ekkor már nem fordultunk meg, ott a szabad ég alatt kellett tisztába raknunk. Gyorsan végiggondoltam, mi van a hátizsákomban. Igazán az volt nálunk, ami a Bihari-hegységben is. Szerencsére ezt azért még kiegészítettem egy zacskóban pelenkával. 

Zseb_SubRosa

A játék kedvéért még a bébipózt is felvette apum pulóverén.

Valamit azért el kellett felejtenem! A popsitörlőt. Pelenka volt, meg fenékre ragadt kaki… Na, egy kulacs ivóvíz (Java ízesített ásványvíz) mire nem jó?! Zsebkendő-nedvesítésre, és popsitörlésre egy rugdalózó kisgyerekkel.  A kakis pelust belecsomagoltam a kiürült zacskóba, és természetvédőként szépen hazahoztam az itthoni szemetesbe. Viszont útközben láttuk: a természet nem csak Zsebet hajthatta meg, mert az egyik bokor tövébe is dobtak egy pelust. 

Végül nem mentünk messzire, csak tettünk egy kört a város szélén. Se hegyre nem mentünk, se völgybe, de még fákból is keveset láttunk. A gyermek sem fáradt el, mégis élvezet volt kint lenni a természetben, egy kicsit átadni magunkat a madarak csiripelésének, a füvek suttogásának, az éppen nyíló virágok szépségének.

IMG_5922  

Ha tehetitek, menjetek ki a szabadba. Szép időnk lesz!

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Arina T. says:

    Mindig a körülményekhez kell öltözni, sose megszokásból. 🙂 Sokan képtelenek ezt megérteni. Különbözőek vagyunk, de amikor én már pólóban tekerem a biciklit, de mások még kabátban és sapkában nyomulnak, akkor elgondolkozom, hogy bírják a meleget. 😀

  2. Viv says:

    A meleget jobban bírom. 🙂
    Viszont sosem tudom pontosan felmérni, milyen idő is van odakinn, csak ha már több ideje kint vagyok. Az első benyomásom (kinézek az ablakon, kihajolok, kilépek az ajtón) mindig becsapós. 😀


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!