Sub Rosa

Személyes és részletes(!) beszámoló a szobatisztaságról

Pelenka

A szobatisztaság ugyanúgy megosztja a szülőket, mint bármely más gyerekfejlődési kérdés. Vannak anyukák, akik az első perctől kezdve EC-znek.

EC (Elimination Communication ): ürítési kommunikáció. Lényege, hogy a kezdeti megfigyelések alapján a megfelelő időben, arckifejezéskor, viselkedéskor ültetik bilire a csecsemőt, pár hónapos babát. A kicsik megtanulják, hogy edénybe kell pisilni, kakilni, így sokkal előbb válnak teljesen szobatisztává.

 

Mások azt vallják, hogy két éves korban kötelező szobatisztaságra nevelni: ráültetik a bilire, s fel nem állhatnak, míg nem produkálnak valamit. Ezzel is arra ösztönzik őket, hogy megtanulják, bilibe kell elvégezni a dolgukat.

Én a harmadik csoportba tartozom (valószínűleg van még ezen kívül több is): azt vallom, hogy erre meg kell érniük a kicsiknek. Zsebnél ez jól látható volt. 16 hónap körül mutatta, ha pisilnie kell, 27 hónaposan voltak már teljesen szobatiszta napjai, mégis el kellett telnie még egy évnek (most 39 hónaposan merem azt mondani, hogy nappali szobatisztaság van nálunk néhány balesettel megspékelve) arra, hogy valóban csak éjszaka használjunk pelust.

Sok anya rágörcsöl a témára, hiszen háromévesen kötelező az ovi, ahová csak úgy veszik be a gyereket, ha már szobatiszta. A szülői értekezleten felmerült, hogy a csoportunk számos kisvakondja még pelenkát visel. Erre a drága óvónénink csak annyit mondott: itt a nyár, legyenek a gyerekek pelenka nélkül, és majd megérnek rá. Ha pelusban jönnek még az elején, akkor abban jönnek. Egymást utánozva úgyis rájönnek egy idő után arra, hogy mindent a kisvécébe kell, nem pedig a gatyába.

A következőkben nem fogom kivesézni, melyik módszer a jó és miért, hiszen ezt úgyis mindenkinek saját magának kell eldöntenie + egyik gyerek sem egyforma, mindegyik másképp fejlődik és más szokásokat vesz fel. Ezért csak elmesélem, nálunk Zsebnél hogy zajlott.

Első percben közöltem, hogy nálunk nem lesz bili. A gyerek úgyis azt látja, hogy anya, apa megy a vécére, ráül, majd megtörli magát, felhúzza a nadrágot, lehúzza a vécét és kezet mos. Rengeteget kaptam ezért, mert így több baleset előfordult, hiszen a nagyinál a szobában is volt bili, odavitték neki a bilit, ahová csak kérte. Pisilhetett a szobában, a konyhában, a hálóban, bárhol, ahol csak akart. Én leginkább a takarítása miatt elleneztem.

Ahogy bejött a jó idő májusban, már nem adtam rá alulról semmit. Az elején nem akart vécére ülni, de aztán valahol azt hallottam, hogy a jutalomrendszer (mint a kutyáknál…), itt is beválik. Ha valamit jól csinál, kap valamit. Ha nem jó, akkor sincs büntetés. Nálunk nagyon édesszájú a picurom (a fogai rá is mentek már most), így legalább tudtam az édességet is kontrollálni. Ha vécébe ment valami, akkor kapott egy csokit/gumicukrot/fagyit/vagy éppen, amit kíván. Nagyon tetszett neki, és már tudatosan ment a vécére. Igaz, fordított cselekedet volt: nem azért pisilt, mert kellett neki, hanem, mert csokit szeretett volna enni. Ilyenkor mindig kipréselt magából valamicskét. Persze adtam neki, hiszen ez volt a megállapodásunk. Voltak balesetek: lepisilte a kanapét, a földre pisilt, gatyába, nem tolta le, stb., de akadtak olyan napok is, amik teljes egészében vécések voltak. Lassan hozzászokott, s el-elfelejtette kérni a jutalmát, én meg már nem említettem. Néha még kér csokit utána, de nem jellemző.

A kakilással volt gondunk, mert az csak állva kakilt. Behúzódott a szobájába, és az ágya mellé bújva nyomta ki, miközben kiabált:

– Anya, ne gyere ide!

Itt tartottunk, amikor egy hétre anyumhoz került. Mindenki azt hitte, hogy a piros bili segítségével, amit ő maga választott, mire hazaérünk teljesen elhagyhatjuk a pelenkát. Hát, nem… Kb. ugyanott toporogtunk, ahol előtte. A legtöbbször szólt, de nem mindig. Kaki meg egyáltalán nem ment a bilibe, sőt később még olyan is előfordult, hogy belekakilt a gyerekmedencéjébe.

Július eleje lehetett, amikor az apjával főztünk, míg ő bezárkózott a szobába. Túl nagy volt a csend, ezért megnéztem, mit művel. Épp nyomta ki a kakit a lépcsőre. Az apja gyorsan kivitte a vécére, de addigra már az összeset kipréselte a lépcsőre és a konyha kövére. Ezek után volt egy kis kavarodás nálunk: nem tudtuk, milyen sorrendben tegyük helyre a dolgokat. Az apja visszaállt főzni, én ott maradtam a fürdeni nem kívánó, ellenkező gyerekkel, miközben fel kellett volna mosnom a konyhában és a nappaliban is. Zsebet ott hagytam a zuhany alatt, játsszon, ahogy szokott. Feltöröltem a konyhát, mentem volna összeszedni a nappaliba, mikor a sz@ros fenekű gyerekem felszaladt a kanapéra. Oké, mielőtt mindent összeken nekem, muszáj lesz harcba szállnom vele. Az apja visszavitte, majd nagy visítások, rugdalózások közepette, folyamatos csap megnyitás-elzárás során megmostam, majd folytattam a takarítást.

Ezután jó 5 napig nem volt kaki. Nem láttam rajta, hogy kellene neki, nem fájt a hasa, csak a végére jöttek a büdösebbnél büdösebb pukik. Úgy voltam vele, ha még két napig nem lesz neki, adok valami hashajtót, addig meg inkább csak gyümölccsel tömtem. Most először volt az, hogy erővel ráültettem a vécére. Tableten mesét néztünk, de semmi. Ekkor mondtam neki, hogy semmi baj, ha a gatyába megy, csak jöjjön ki. Egy kis idő elteltével jön, hogy menjek vele. Először vonakodtam, mert biztos, voltam, hogy édességet akar kunyerálni, azt meg nem adok csak úgy neki, de mondta, hogy a vécére szeretne ráülni. Ráültünk, játszottunk a tableten, és végül sikerült. Ez mérföldkő volt a számunkra, azóta kaki nem ment félre. Vagyis…

Következő alkalommal ketten voltunk itthon, én főztem, ő elvileg segédkezett, de a végén a fürdőben játszott. Jobban mondva hittem én. Közben becsukta az ajtót, hogy be se lássak. Egy idő után benéztem, mire azt látom, hogy a helyiség közepén áll. Rögtön magyarázni kezdett:

– Oda kakiltam – mutatott le a földre. – Bedobtam a vécébe, lehúztam és kezet mostam.

Szóval az állva kakilás még mindig kényelmesebb neki. Ezt bizonyítja, hogy a fenti történethez hasonló apumnál is előfordult. Ezt a két esetet leszámítva a többinél szó nélkül elvonul, becsukja maga után az ajtót, és elvégzi a dolgát. Onnan lehet tudni, hogy minden alkalommal kétségbeesetten, többször megerősítve bejelenti:

– Anya, ne gyere ide!

A pisivel kevésbé vagyunk ilyen szerencsések. Igaz, hogy most már 90%-ban nem megy félre, de a játszótereken (főleg, ha másokkal van) előfordul még, hogy a kisgatyába csúszik. Sőt a múlt héten a tévé is elvonta a figyelmét. Apumnál történt, neki kellett kimosnia a kanapét, ezért szegény gyerekkel igencsak veszekedett. Utána ő maga kért bocsánatot, mert rájött: éppen előtte hangoztatta, hogy balesetek még évekkel később is előfordulhatnak. Ezeket leszámítva már csak éjszakára kap pelenkát.

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!