Sub Rosa

Bólogatsz és megnyugszol! – 9. hét

Egy nő életében a fogorvos és a nőgyógyász az egyik legfontosabb kapcsolat. A páciensben egy fajta ősbizalomnak kell lennie feléjük. Én szó nélkül megbíztam a saját nődokimban, tudtam, hogy én és a gyermekem is jó kezekben vagyunk, nem kell aggódnom.  Igen ám, de hirtelen azzal kellett szembesülnöm, hogy kedvenc nődokim már nem dolgozik az István kórházban, így a második babómat nem is szülhetem nála. Nem elég, hogy vérezgetek, de még egymagam maradtam is. Mi lesz most? Nekem kell egy olyan személy, akit bármikor zaklathatok, aki megérti a félelmeim, akiben megbízhatok, hogy az utolsó pillanatig ott áll mellettem, s “kézen fogva” vezet, míg egy új babának adok életet. 

Szerettem volna a kórházi doktornőt, aki a korai terhességet nézve egy nem ígéremet mondott. Hiába rendelt vissza két héttel később, ez a mondat mégsem jelentett igent, ugyan nemet sem. Továbbra sem éreztem magam biztonságban. Bár egy hétig minden szép és jó volt, kellemetlen álmok gyötörtek.

Ezen a héten még az émelygés is elkerült. Szerintem a Babó tisztában volt vele hogy éppen nyaralunk. Tünemény volt! Igaz, nem bírtam a hosszú dugókat a forró autópályán, vagy a kétsávos körforgalmakat, de a gyömbértea még ilyenkor üdítő nektár volt a gyomromnak. A kiadós, tápláló reggelik, az esti pizzázások mind-mind elősegítették, hogy a napokat könnyedén viseljem. 

fagyizás Comacchioban_SubRosaHorgászás ComacchiobanZseb Comacchioban_SubRosa_png
< >
Horgászás műkacsák társaságában.

Itthon már nem volt ilyen fergeteges a helyzet. A reggeli rosszullétek 12 órásak lettek, de csak azért, mert amikor lehetett aludtam. Visszasírtam az olasz utunkat, miközben azon töprengtem: mitől jött elő megint az émelygés?

Szerdán reggel boldog meglepetéssel érzékeltem, hogy nincs annyira hányingerem. Nyugodtan megnézhettem egy filmet, míg Manócskám aludt. Nem fájt semmim, jól voltam…

Amíg fel nem álltam, és miután belém nem hasított egy szúró fájdalom, egy igazán vörös vérfoltot nem hagytam magam után. 

Rögvest bepánikoltam, riasztottam én mindenkit. Végül a hasfájás maradt, de a vérzés szimpla minimális barnázássá csökkent. Azért kedvenc nődokim megnyugtatásképpen szerette volna látni a babát ultrahangon, hogy biztosan nincs vele semmi gond.  El is mentem, ahol Zsebi először találkozott – monitoron keresztül – a kistesóval. Hatalmasra tárt szemekkel nézte, hogyan ver a kis szíve. Ezt leszámítva nem láttam rajta, hogy nagyon foglalkoztatta volna a dolog.

A dokim sem jött rá arra, hogy miért vérzek. Hiszen a méhemben ott a magzat, CRL (ülőméret) 21, jó a magzati szívműködés, és a placenta fundusban bevérzés nem látható. Kismedencében kórokozó nincs. Mindezek ellenére a véleménye fenyegető vetélés (utána van egy 8-as szám, amiről nem tudom, mit jelent).

Az Ultrogestant továbbra is szednem kell, a Magne B6-tal együtt, és a javaslat első pontjában a pihenés áll! 

És ha már ott voltam nála, kikértem a véleményét, kit válasszak “utódjának”, aki az István kórházban dolgozik. Mert jelenleg inkább orvost váltok, mint várost. A választás végül arra az orvosra esett, akit személyesen is ismertem még abból az időből, amikor Zsebbel voltam a kórházban. Ő volt a mellettem fekvő anyukák orvosa. Az egyikőjükkel tartom is a kapcsolatot, és ő is ajánlotta, megadta az elérhetőségét. 

– Jó választás! – helyeselt a dokim. – Neki lesz magához türelme! 

Arra a kérdésre, hogy mikor érdemes felkeresnem a következőt kaptam:

– Minél előbb. Az orvosok nem szeretik, ha a 20. hét után megy hozzájuk a kismama. Most pedig a vérzést figyelembe véve minél előbb, hiszen ha mégis valami baj lenne, ő tud magának segíteni.

Ezért, ahogy kiléptem a rendelőből, hívtam is a választott orvost. Már a telefonban nagyon kedves, előzékeny volt, aznap volt éppen a magánrendelése, így mehetek most rögtön. Megadta a pontos címet, elmagyarázta, hogyan találom meg nála a liftet. Figyelmeztetett, hogy várnom kell. Amíg a kedvenc nődokim rendelője egy köpésre volt tőlem, most be kellett mennem a belvárosba. Jó helyen van annak, aki metrózik. Nekem, aki csak autóval, rosszabb esetben villamossal közlekedik, már kevésbé. Fogalmam sincs, hol fogok ott parkolni. Maximum a fizetős parkolóházban…

A hangulatos váróterem kivételesen üres volt. Kényelmes relax székeken várakozhattunk, Zsebem teljesen oda volt a fejrészhez szerelt olvasólámpákért. Kedvesen köszöntött, s beinvitált a rendelőbe. Először jöttek az adminisztratív kérdések, amivel felvett a rendszerbe. És már ekkor jól éreztem magam! Beszélt, minden egyes részletre kitért, megmagyarázott mindent. És nekem éppen ez kellett! Én hiszek és bízom az orvosokban, csak szeretem tudni a dolgokat. Nekem ez a legfontosabb. Kérdezek, beszélek, és ha meghallgatnak, válaszolnak, akkor én már nyugodt is vagyok. Egy ilyen helyzetben pedig a nyugalom a legfontosabb!

Hiába volt egy jó órával ezelőtt ultrahangom, neki is meg kellett néznie. (Hála az égnek! Tudom, hogy még mindig nem bizonyított a sok ultrahang hatása a magzatokra, de ha látom a kis babócámat, ahogyan a hátán fekszik összegömbölyödve, és hallom a ritmusos szívverését, én akkor vagyok igazán nyugodt.)

A korom miatt a 12. hetes ultrahangnál érdemes lenne egy kombinált tesztet készíteni. Ehhez ajánlott két megbízható intézetet, s lefotózta nekem hozzá a babám:

Nem tudom, hogy megcsináltassuk-e. Tudjátok, már most a babám 2,7 centi, akkor meg már sokkal nagyobb lesz. Ha ne adja az ég, de pozitív eredményt kapunk, akkor… Én már akkor képtelen lennék, szerintem…

Az itteni ultrahang leletemen a következő áll:

Babó 2. sztárfotója_SubRosa

A méhben egy élő CRL: 27,8 mm-es (az ultrahang gépek nem 100% egyforma pontosak; na meg a babóm is mozgott), JÓ ÉLETJELENSÉGEKET mutató embryó. Ép szikhólyag, bevérzés nem látható (de a hüvelyemben továbbra is véres nyálka található), adnexumok (petefészkek) eltérés nélküliek és a douglas (üreg) szabad. Viszont a hólyagomnál volt egy görcs. Másnap vizelet vizsgálatot néztek, de ott minden negatív volt.

Ezt nézve ma (!) 9 hetes 7 napos vagyok, holnap lépek át a 10. hétbe. A babát pedig április 2-ára várhatjuk. Mivel császár lesz, így inkább azt mondom, március végére. 

A súlyom 51,8 kg.

Fekvésre vagyok ítélve. Füles újságot olvashatok, híradót nem nézhetek, nehogy felizgassam magam. A csípőm miatt ne cipekedjek, ne lépcsőzzek (ezt nehéz megoldani egy galériás és első emeletes lakásban, ahol nincs lift). A tünetek továbbra is fennállnak, sőt a hasam is fáj (remélem, csak nő benne a babó, mert leginkább szurkáló), kedden pedig kezdjük az ovit…

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. P Kata says:

    Azon a “korod miatt” részen kissé fennakadtam azért. De hát még 35 sem vagy!! 30felett már minden nő túlkorosnak számít szülészetileg? :O
    Miért, mikor kellene szülnünk, 15évesen??
    T.barátném 38évesen lett anyuka Angliában, és egyáltalán nem csináltak belőle ekkora fesztivált, mint az itthoni rendszerben. A genetikai UHn minden rendben volt a babával és makkegészséges azóta is a 2éves kis hölgy. 🙂

    Az én nődokim is nemtúlfinoman célozgatott már rá a februári rákszűréskor, hogy tán ideje lenne elkezdeni babázni. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy majd ha nyer nekünk egy lottó5öst, azonnal el is kezdünk családalapítani… 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!