Sub Rosa

Milyen is egy jó gyerek?

Fotó: James Huston / Natural Beauty Forrás: Pinterest

Fotó: James Huston / Natural Beauty Forrás: Pinterest

 

Mindig is a válaszkész nevelés elveit vallottam, és az EMK, azaz együttműködő kommunikációt alkalmaztam a fiamnál, aki most pontosan három és féléves. Eddig nem gondolkodtam el azon, hogy jól döntöttem-e, hiszen nekünk picike, illetve kiterjedt családunknak ez  tökéletesen megfelelt, a gyerek szépen fejlődött, az olyan „veszélyesebb” korszakokat, mint a szeparációs szorongás, hisztikorszak, óvodai beszoktatás, simán kihagytuk, vagy nagyon gyorsan átvészeltük. Ösztönből csináltam mindent, nem olvastam utána, mert pontosan tudtam, hogy mi a jó nekünk. Sosem szóltam meg más anyákat, akik másképp gondolták, akik más módszereket tartottak előnyösebbnek, de azt én is elvártam, hogy mások se szóljanak bele az én elveimbe. 

Miért?

Minden anyának megvannak a maga hátrányai, amikkel saját magának kell megküzdenie. Valaki totál egyedül van, valaki lusta szoptatni, valaki már három hónap múlva visszamegy dolgozni… Mind-mind probléma, amikkel szembe kell néznie az anyának, meg kell oldania. S általában több, kevesebb sikerrel meg is teszi (és nem veri a gyerek fejét a padlóba, amitől meg is halhat – de sicc, nem ítélkezünk, hiszen nem voltunk az ő cipőjében!).

Nekem olyan dolgokat kellett megoldanom, hogy egyedül, mozgási korlátozásokkal hogyan tudom a gyereknek megadni mindazt, amire szüksége van, és hogyan tudom az én igényeimet vele megismertetni. Hiszen a gyereknevelésben egyetlen egy szempontot tartok igazán fontosnak: mind az anya, mind a gyermek igényeit kielégítse a kapcsolatuk rendszere!

Az évek folyamán büszkén álltam ki az emberek elé, hogy nini, sikerült! A fiam három és féléves korára olyan lett, amilyennél én magam jobbat nem is kívánhatnék! Ja, hogy hisztizik? Ja, hogy a középpontban akar lenni? Néha a frusztrációját, fáradtságát erőszak formájában vezeti le? Miért, mit várunk egy normál fejlettségű három és féléves fiútól? Üljön szépen a széken, és állandóan lesse a felnőttek kívánságát? Maradjon csendben, s legyen elnyomott a felnőttek részéről? Udvariasan mindig a felnőttnek adjon igazat? Miért is? Egy csomószor rájövök arra, hogy basszus, az óvodás korú gyermekem jobb megfigyelő, mint én vagyok! Rengetegszer kérek elnézést tőle, mert valamit rosszul csináltam, ő pedig felhívta rá a figyelmem!

Nekem ezek sokkal fontosabbak, mint hogy csendes, állandóan illemtudó, koravén gyerek legyen.

Az én három és félévesemről a következőket mondhatom el:

  • másfél éves koráig dolgozhattam mellette, mert leraktam a földre és eljátszott egyedül,
  • bevittem magammal az irodában, és míg kendőben volt, elnézelődött az asztalomon,
  • a szeparációs szorongást messziről sem ismerjük,
  • első perctől fogva, ha előre letisztázzuk a szabályokat és tudja, hogy jó kezekben hagyom, akkor még vadidegenekkel is elvan, és odafigyel rájuk, alkalmazkodik. Babysittert ilyen téren könnyű volt neki találni,
  • egyévesen neki vágtunk Firenzének autóval, másfél évesen sírás nélkül elrepült Franciaországba, s lehetett vele buszon, vonaton, hajón utazni, mert addigra már szocializálódott annyira a társadalomhoz, hogy a helyén eljátsszon,
  • sosem nyafogott, ha babakocsiba kell ülnie,
  • hagyta, hogy bekössem az autós ülésbe,
  • mostanra végigül egy 10 órás utat az autóban,
  • a lehető legjobb vele vásárolgatni: segít, ráadásul a legtöbbször megérti, hogy nem vesszük meg a dolgokat, amiket kinéz, mert anyának nincs pénze,
  • nem kell három és féléves korára kézpórázt használnunk, mert tudja, hogy anya nem tud olyan gyorsan menni, így végig fogni kell a kezét, sőt a lépcsőn segíteni neki lemenni,
  • amikor elszaladt kisebbként sem kellett aggódni, hogy kiszalad az útra, mert kezdetektől tudja: meg kell állni a járda szélén, jönnek az autók,
  • különösmód van veszélyérzéke, nyugodtan csimpaszkodhat a lépcső korlátján, nem kell attól tartani, hogy leesik,
  • az óvodai beszoktatás összesen 6 órát vett igénybe,
  • az óvónők szerint ügyes, együttműködő fiú, aki remekül szocializált,
  • a szobatisztaságra ugyan meg kellett érnie, de amint rájött a lényegére, azonnal éjszakai szobatiszta is lett,
  • három és félévesen elengedtem egy két órás buszos utazással a 80 éves dédszülőkkel, hogy náluk aludjon,
  • vendégségben mindig odafigyel, hogy betartsa az ottani szabályokat (természetesen, ha ismeri),
  • ha hibázik, bocsánatot kér, ha segítenek neki, megköszöni,
  • udvariasan köszön mindenkinek,
  • a kisgyerekekhez óvatosan közelít, babusgatja őket,
  • egyedül csinál magának kakaót,
  • ha sütök-főzök, besegít, magától nem megy oda a sütőhöz, mert tudja, hogy roppant forró, de ha ott vagyok, akkor kavargathatja a forrásban lévő tésztát is,
  • amennyire lehetséges, önálló minden téren,
  • nyugodtan elmehetünk vele (már kezdetektől) étterembe, cukrászdába, kávézóba, mert nyugodtan megvárja, míg anya megissza a kávét. Ha nem tudna ilyen helyen viselkedni, akkor hogyan is foghattam volna bele a Beülős blogba?

Kell ennél több egy jól nevelt gyerektől?

Igen, azt mondják. Mégis én magam meg vagyok elégedve, büszke vagyok rá, hiszen igaz, még egy kicsi, akaratos, a határait próbálgató három és fél éves, de mellette sokkal bölcsebb, nagylelkűbb, tisztaszívűbb és  – merem állítani, hogy  – értelmesebb is, mint egy átlagfelnőtt!

Remélem, sok-sok ilyen kicsi gyerek él most a földön, hogy jobb, élhetőbb, szerethetőbb világot teremtsenek, mint amilyenben mi, felnőttek élük!

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!