Sub Rosa

8 cél a 2017-es évre

Ahogy az előző posztban olvashattátok (illetve korábban is), nem szoktam éves fogadalmat tenni. Inkább elérhető célokat, vágyakat tűzök ki, amik vagy összejönnek, vagy nem. Ha sikerül megvalósítani őket, akkor happy vagyok, ha nem, akkor meg nincs akkora katasztrófa, hogy a megfelelő mennyiségű szomorkodás után tovább emésszem magam rajta. Sőt mi több, tavaly nem is tettem nagyon ilyet, így összességében tényleg egy jó évet zártam a hátam mögött (jobbat, mint a tavalyelőtti volt).

Azért most mégis jó lenne a következőkkel foglalkozni:

  • Írás

 Követésmég mindig nem írtam meg…. Volt egy elég nehéz fejezet, amihez komoly kutatást kellett végeznem, még akkor is, ha ez nem látszik… Mellette blogolok (több helyen is), amik akárhogy nézem, többet hoznak  a konyhára, mint egy félkész, fiókban heverő kézirat. 

nib-1219009_640

  • Nyelvtanulás

Az iskolapadba nem vágyom, de valami újat szívesen tanulnék, ezért is úgy döntöttem, ideje elővennem a nyelvkönyveimet, és újra elmélyedni valamelyik nyelv mélységeibe. 

school-1661731_640

  • Az álomlakás kialakítása (esetleg megvétele, sicc!)

Jön Babó, ami azzal jár, hogy a mostani icike-picike kis lakásunk kicsinek fog bizonyulni. Emiatt első körben olyan dolgokat kell majd megoldanunk, mint a fiúk altatása (mindhárom beletartozik), a ruhák elhelyezése, a játékok mennyiségének csökkentése, illetve két részre bontása (ami Zsebnek jó már, nem lesz még Babó kezébe való). Emellett tönkre ment a tűzhelyünk, azt is ki kell cserélni. Ezért is örültem, hogy rátaláltam Kondo Marie könyvére, és már egy hónappal ezelőtt el kezdtem – hmmm, megpróbáltam, így helyesebb – selejtezni + kialakítani egy rendes, tiszta lakást (aminek az lett a vége, hogy a korlátozott mozgásom és a szelektálás miatt katasztrofálissá vált az életterünk. Szóval ezen kell mielőbb változtatnom!). Az álmom pedig egy két és félszobás, vagy annál nagyobb lakás megvétele a közelben. Esélyünk rá szinte a nullával egyenlő. 🙁

1dc3bf56fc27b2ff4e943de6c3c71947

  • Pénzkeresés

Valahol az volt bennem, hogy ha Zseb elkezdi az ovit, akkor én is munkába állok. Néhány helyre el is küldtem az önéletrajzom, egy pár (szó szerint) állásinterjúra be is hívtak, de mindkétszer valahol a vége felé mást választottak helyettem. Most, hogy itthon leszek megint Babóval, szeretném a Beülőst annyira felfejleszteni, hogy ha nem is élhetek meg belőle, de valamicskét visszahozna abból a pénzből, amit ráköltök. (Hiába, egy kávé, cukrászsütemény, forró csoki nem olcsó mulatság…) Megírtam hozzá egy együttműködési ajánlatot, de eddig nem nagyon kaptak utána. Na, majd most! 🙂

fejlec_zaf1

  • Tornázás

Ezt minden évben felírom magamnak, és erre hagyok a legkevesebb időt. Jó lenne találni egy olyan társaságot, ami közel van hozzám és nem full drága, aki ösztönözne, húzna. Mert sajnos, már rég be kellett látnom: egyedül nem megy! 

physiotherapy-595529_640

  • Női mivoltom megmaradása

Szülés után, kisbabával, fáradtan a legnehezebb, de most muszáj lesz jobban odafigyelnem magamra, mert nem akarom újra átélni azokat a hónapokat, amiket Zsebbel kellett. Bár az is lehet, hogy én akkor is kívánatos nő maradtam, csak nem annak a szemében, akiében kellett volna… Most erre tudatosan figyelnem kell majd…

valtozas3-telportal

  • Sok új hely felfedezése

Ha már írom a Beülőstszeretnék minél több vendéglátóhelyre eljutni a kisbabám kíséretében. Szeretnék idén is külföldre menni nyáron a gyerekekkel, télen elmerülni egy vendégház szobájában, az ölelő karok melegében. 

  • Fényképezés

Legalább annyira profi képeket készíteni, amik ténylegesen az ajánlók illusztrációjának felelnek meg: szépek, hangulatosak, kívánatosak, kicsit művésziek… Ehhez kellene egy, vagy két profibb obi, de legalábbis megtanulni a megfelelő beállításokat. Mert hiába olvasok már mindent össze az elmúlt 2-3 hónapban a fényképezés rejtelmeiről, még mindig felfoghatatlanok az olyan szavak, mint a blende, a fehéregyensúly, az ISO, meg a többi…

Tartsatok velem, és figyeljük együtt, hogy ezekből mik és hogyan teljesülnek a következő 12 hónapban! 

 

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!