Sub Rosa

Cyberbullying és áldozathibáztatás a magyar valóság

Magyarországon még mindig az áldozathibáztatás a trendi. Miért tette, miért engedte, miért nem előzte meg? Mintha szándékosan mentegetnék az elkövetőket… Ezzel viszont fel is mentik a vád alól, és nyílt terepet engednek a bűncselekmény létjogosultságának.

Nem most kezdődő tendencia…

Emlékszem sokszor buliztunk az egyetemi klubban. Hivatásos partifotósok örökítették meg az ottani pillanatokat. Általában nem szerettem pózolni a kameráik előtt, de azért elő-előfordult, hogy engem is sikerült lencsevégre kapni. Ezeket képeket egy weboldalra töltötték fel, ott lehetett megtekinteni, illetve letölteni.

Egyszer csak egy másik oldalon mosolyogtam vissza a képernyőről, mint részegen kacsintó. Gyűjtőoldal volt, ahol az adminok által röhejesnek tartott fényképeken csámcsogtak az olvasók. Életemben először ekkor találkoztam a troll fogalmával. A „vicces” az volt az egészben, hogy nem ittam alkoholt, a szememmel pedig állandóan úgymond kacsintok.

A házirendben szerepel a helyszínen készült fotók felhasználási jogai!

Első dühömben jogi útra szerettem volna vinni, mint személyiségi jogok megsértését. Utána végig gondolva rájöttem, hogy kezdésnek a szórakozóhely, illetve a partifotó-stúdió szabályzatát kell végig rágnom, akármilyen hosszú és apróbetűs: pontosan szerepelnie kell benne, hogyan használhatják fel a képeket. Ilyen esetben a legtöbbször a fotók letölthetők, újra megoszthatók, de nem módosíthatók, illetve nem nevesíthetők a rajtuk szereplők.

Végül csak egy levelet írtam nekik, amelyben elmagyaráztam, hogy a szememet születési sérülés miatt nem bírom kinyitni, és emiatt kérem őket, ne tegyenek ki gúny tárgyává. Sajnálatukat biztosították és le is vették az oldalról a képet. Én ennyivel megúsztam…

A cyberbullying viszont a magyar felnőttek között is jelen van!

Magyarul nem igazán lehet lefordítani a mostanság zajló – angolul – bullyingnek nevezett jelenséget. Ez nem egyszerű zaklatás, hanem sokkal több annál. Általában az iskolások körében találkozhatunk vele. Kipécéznek maguknak egy valakit, akit kiközösítenek és a közösségi médiumokon zaklatják, sértegetik, vegzálják. Anyukaként jogosan félthetjük a gyermekeinket, sőt már magunkat is!

A Facebook csoportok pszeudovédelme…

A legnépszerű közösségi háló is úgy működik, mint egy fizikai formában létező közösségi tér: a tagjai belépve elfogadták az ottani házirendet és kötelesek betartani azt. Emellett a különböző csoportoknak is megvannak a saját szabályai. A kettőt figyelembe véve kellene tudatosan használni a Facebookot, de sokan elfelejtik ezt. Pedig nem lenne nehéz: a Facebookon védeni kell a személyiségi, sőt a szerzői jogokat is! Azaz nem rágalmazhatunk meg mást:

„A rosszul megválasztott szavak, üzenetek sérthetik az emberi méltóságot, a becsületet és a jóhírnevet.”*

Mások fényképeit sem használhatjuk fel kedvünk szerint:

„A képmáshoz való jogot sérti más személy fényképének felhasználása.”*

Mégis egyre több olyan csoporttal találkozhatunk, ahol az említett szabályokat sutba dobják nem törődve azokkal: más emberek posztjait, fényképeit ellopva teszik őket a nevetség tárgyává. Ráadásul sokszor amint ezt törvénytisztelő, tisztességes emberek jelzik feléjük, támadóan lépnek fel, hirtelen ők lesznek a sértett felek. Sőt a következő általános felfogás miatt még a többi ember is őket fogja védeni:

amit a világhálóra feltöltünk, azt bárki láthatja és használhatja. Minek töltött fel olyat, amit nem akar másoknak megmutatni? Ha ilyet tesz fel a Facebookra, az meg is érdemli, hogy bohóc tárgyává váljon!

NEM és NEM!

Leginkább azért nem, mert ez simán áldozathibáztatás!

Többször ajánlották, hogy vegyek fel szemüveget, rejtsem el a gúnyolódásra okot adható testi fogyatékosságaim, de nem! Tudjátok, miért nem? Mert jogom van olyannak lenni, amilyen vagyok. Jogom van ezt megmutatni azoknak, akiknek ÉN szeretném. Asszertív jogom van, hogy mások tiszteletben tartsák a személyem! Jogom van, hogy én magam döntsek a viselkedésem, a gondolkodásom, illetve érzéseim felől. És nem én leszek a hibás akkor sem, ha egy intimebb képet töltök fel az ismerőseimnek, vagy egy zárt csoportba (általam meghatározott személyek számára), amit valaki más a tudtom és az engedélyem nélkül felhasznál – hiába van az már az interneten…

Ne hagyjátok ti sem magatokat! Álljatok ki a jogaitokért, ne hagyjátok, hogy mások kényük kedvükre bántsanak titeket! Nekik ehhez nincs joguk, de nektek igenis van!

 

*forrás: Jogsértések a Facebookon: mit tehetünk és mit nem?

Fotó: S Meyers: Facebook / Flickr

Ritkán jönnek az új beszámolóim? Türelmetlenül olvasnál? Kövess Facebookon a - majdnem - napi frissekért!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Katalin Peternai says:

    Sajnos a csúfolódás-kiközösítés nem modern jelenség, általános iskolásként párszor én is kerültem a célpontjába, mert nem tetszett az öltözködési stílusom egyeseknek, vagy mert nem volt hibátlan a bőröm (tiniként elég sűrűn előfordul ilyesmi, nem?).
    Jó lenne, ha végleg le lehetne számolni a bullying jelenséggel, de attól tartok, mindig is létezett és létezni fog, csak napjainkban már az online világban is keseríti sokak életét.
    Igazad van, mindenkinek joga van ahhoz, hogy kiálljunk az érdekeinkért és akár jogi segítséget is kérjünk, mielőtt durvábbra fajulnának az attrocitások.

  2. Egyszer láttam egy videót, hogy az iskolai kiközösítés meddig mehet el… 🙁


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!