Sub Rosa

Mit nekem bullet journal? Személyre szabott naptár ide véled!

Az első naplómat már általános iskolás koromban elkezdtem, de ténylegesen csak a gimnázium végén lettem nagy naplóíró. Volt egy piros kockás (négyzetrácsos), keményfedeles füzetem, amelybe minden áldott nap leírtam a velem történteket. Elismerem, akkoriban több naplóregényt is olvastam, mint például Laclos Les liaisons dangereuses-ét, vagy Kármán Fanni hagyományait, és valahol titkon elképzeltem, hogy majd valamikor… Tovább »

8 cél a 2017-es évre

Ahogy az előző posztban olvashattátok (illetve korábban is), nem szoktam éves fogadalmat tenni. Inkább elérhető célokat, vágyakat tűzök ki, amik vagy összejönnek, vagy nem. Ha sikerül megvalósítani őket, akkor happy vagyok, ha nem, akkor meg nincs akkora katasztrófa, hogy a megfelelő mennyiségű szomorkodás után tovább emésszem magam rajta. Sőt mi több, tavaly nem is tettem nagyon ilyet,… Tovább »

Babonás január elseje – 5 dologgal telt a nap

Mindig is babonás voltam, de nem túlzóan. Ha átmegy egy fekete macska az autóm előtt, és nem jön utánam senki, hátratolatok. Nem ölök pókot, mert azzal papám halálát kötöm össze. Ha vissza kell lépnem valamiért, leülök és elszámolok 10-ig. A január elsejét pedig próbálom úgy alakítani, ahogy a következő 12 hónapot szeretném. Tudjátok, amilyen az… Tovább »

20 emlék, avagy ilyen volt 2016

Az idei évem legtöbb pillanatára szép emlékekkel, boldogan nézek vissza. Persze, voltak fájó dolgok is, kétségbe estem, sírtam, zokogtam, válni akartam, de valahogy most mégis könnyedebben túl tudtam tenni magam a helyzeteken, mint régebben. És ami a legfontosabb: megtörtént az, aminek már jóval korábban, majd’ 7 éve meg kellett volna történnie.  Nézzük, mikről emlékeztem meg idén… Tovább »

Kereszttűzben – őszintén és nyíltan!

  A magyar blogok – szerintem – legnagyobb összetartó közössége a MBBK. Alapítója, Suz’n nem csak figyelemmel kíséri a mára már 1638 tagra bővült „kis” csapatot, hanem különböző ötletekkel aktivitásra is sarkalja őket. Az egyik ilyen játéka a NAP BLOGGERE. Minden egyes nap van egy blogger, akitől bármit kérdezni lehet, és ő szíves-örömest válaszol is a legkülönfélébb… Tovább »

Amilyen az első napod, olyan az éved

Újévi babona: amit az év első napján teszel, azt teszed majd egész évben.    Rengeteg mindent szeretnék csinálni ebben az évben, ezért eldöntöttem, hogy ami fontos számomra, arra január elsején (pénteken) szánok is pár percet. Újévi fogadalmat nem tettem, mert igazán csak egyetlen egyet szeretnék kérni az élettől: legyünk mindannyian boldogok! (És ebbe beletartozik az is, hogy… Tovább »

Dorothy Blog Award

Cseresznyevirág, a Meddő vagyok – Anya leszek blog szerzője megajándékozott egy újabb blogger-díjjal, amit itt is szeretnék megköszönni Neki!!!! ♥♥♥ Dorothy Chanté által indított díj, de leginkább játék, azért született meg, hogy ösztönözze a bloggertársadalmat arra, hogy ne csak írjanak, hanem olvassanak is más blogokat.  Mint ahogy lenni szokott, itt is vannak szabályok. Nézzük is… Tovább »

Liebster Blog Award

Az elmúlt napokban hatalmas megtiszteltetések értek! Az első váratlan és csodálatos meglepetés akkor ért, amikor a Gyereketető oldal ajánlotta a blogom a Facebook-oldalán. Ennek az ajánlónak köszönhetően megdőlt a legolvasottabb napom, és meghaladtam az erre az évre kívánt oldalkedvelési létszámot is. Hálásan köszönöm! ♥ A másik elismerést Cseresznyevirágtól kaptam: engem választott ki az egyik Liebster vándordíj “győztesének”! Yupééé! ♥… Tovább »

The Beauty Blogger TAG

Nagyon sokáig csak ámulva és irigykedve nézegettem a TAG bejegyzéseket, mert azt hittem, hogy csak a beavatottak válaszolhatnak a feltett kérdésekre. Mégis egyszer én is megcsináltam egyet, és senki nem pirított rám. Emiatt most is válaszolok a következő 31 kérdésre, amit ugyan a beauty bloggereknek szántak, de én is Dóri blogján, a Peace, love, and…-en találtam.   1…. Tovább »

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – 11 app az életem mindennapjaiban

Amennyiben nem tudod, mi az a VKP, most figyelj! A Pillecukor blog szerzője kitalált egy bloggereket összegyűjtő és “megmozgató” kezdeményezést. A kihívás lényege, hogy kéthetente egy előre megadott – a megjelenésig titkosított – témában írjanak a résztvevők, amelyeket alul a békára kattintva találsz meg. Ha felkeltettük az érdeklődésed, olvasd el a részletes szabályok leírását!  … Tovább »

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Tavalyhoz képest…

  Azt hittem, hogy ezt a VKP-témát ma kihagyom, mert nem szeretek visszatekinteni. Főleg, amióta a gyerek apja többszörösen “megbotlott”, és azzal védekezett, hogy ne hozzam fel azokat a dolgokat, amik már egyszer megtörténtek. Emiatt az éves összefoglaló elég ahhoz, hogy végignézzem a tavalyi évemet, majd a rossz pillanatokat (és sajnos ezzel a jókat is)… Tovább »

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése

Régen csak úgy jött a késztetés, hogy írnom kell. Akárhol voltam, volt nálam toll-papír, mert a legváratlanabb pillanatokban látogatott meg az ihlet. Ilyenkor vagy verset, vagy egy novellát írtam (most épp a Követést folytatom, ha valahol vagyok), de ide a blogra semmit se. Ahhoz nekem mindig is kellett egy kis nyugalom, és egy billentyűzet. A… Tovább »

Eredményhirdetés

Elérkezett Zseb születésnapja (és visszakaptam a laptopomat is), itt az ideje eredményt hirdetni! Először is mindenkinek meg szeretném köszönni, hogy kitöltötte a kérdőívem! Nagyon jól estek kedves, biztató szavaitok, ötleteitek. Amint látjátok, kezdem is megfogadni a sablon változtatással. Nem az igazi még, az az igazság , hogy van egy kép a fejemben, de sehogy se… Tovább »

Helyzetjelentés

Reggel a telefonban azt mondták, hogy a mai nappal elkészül a laptopom, ami már MÁSFÉL HÓNAPJA várja, hogy kitisztítsák! Szurkoljatok, hogy tényleg legkésőbb holnap a kezemben tarthassam, mert a következő témákról szeretnék beszámolni nektek: 1. A könyves játék eredményhirdetése (utána tudom csak postázni a könyveket) ✔ 2. Ecetes öblítés – jó, vagy káros?  ✔ 3. Bódítás… Tovább »

Kíváncsi vagyok a véleményetekre – JÁTÉK KÖNYVEKÉRT

Egy hónap múlva* itt lesz Zseb második születésnapja, amit szeretnék veletek megünnepelni. A tavalyi – az első – túlságosan vegyesre sikeredett ahhoz, hogy feltöltődve átadjam magam a készülődésnek. Szerintem idén sem lesz – még – nagy valami a valóságban, de éppen emiatt arra gondoltam, hogy itt a blogon csinálok egy kis játékot, amivel közösen ünnepelhetünk…. Tovább »

T.A.G. – az Insta

  Eddig még sosem volt semmilyen tag az oldalamon, sőt beismerem, sokáig nem is hallottam róla, a mai napig sem vagyok teljesen tisztában azzal, mit is takar pontosan. Viszont most a Facebook-csoportban többször is belefutottam az Instagramos kérdőívbe. Az Insta pedig a kedvenc telefonos applikációm, ami nélkül olyan, de olyan unalmas lenne már az életem! Mindig is… Tovább »

Zavar, hogy nem látsz? No problem!

Azt vettem észre, hogy ha kirakok valamit a Facebookra, az alig jut el hozzátok, mert a közösségi oldal algoritmusa szerint a Sub Rosa blog bejegyzései vagy érdemtelenek a rajongók számára, vagy promóciós célúak. Nem tudom, melyik, de őszintén lényegtelen is, hiszen annyian nem kedveltétek az oldalt, hogy érdemes legyen pénzért hirdetni. Ennek ellenére szoktam érdekes, vicces… Tovább »

Figyelem, szellemi termék! Lopott vagy saját? – Te melyiket választanád?

Montorffy Letti margójára 10 éve is lesz lassan, még javában az első blogjaimat írtam.  Ismertem egy lányt. A barátnőm volt, akkor még az volt. Jogot tanult. Szerette az irodalmat, választékosan, több nyelven beszélt, állítása szerint írt. Blogolt. Elkértem a címét, és követni kezdtem. Tetszett a stílusa. Egy kicsit fennkölt, egy kicsit lírai, egy kicsit irodalmi. Egyszóval… Tovább »

A blogolásom eszköztára

Egy újabb MBBK csoport háziba botlottam. Jelenleg arról kell beszámolni, hogy milyen eszközöket használunk a blogoláshoz. Mivel először is nálam személyes, illetve későbbiekben baba-blogról van szó, az elején (talán még most sem kellene más) elég volt négy dolog hozzá: 1-2. Számítógép Internet hozzáféréssel Ez az alapja mindennek, hiszen írhatunk mi kézzel, írógéppel is hófehér, vagy… Tovább »

10 legjobb dolog a blogolásban

A MBBK csoport újabb házi feladatot adott. Igaz, nem mára, de eddig nem volt időm megírni, viszont nagyon tetszik a feladat. Imádok blogolni, és elsőre azt hittem, hogy egyszerű lesz összeszedni azt a 10 dolgot, ami miatt szeretem. Aztán a felénél felhagyott a lelkesedésem. Hiszen nekem ez az egész olyan természetes, sosem bontottam részekre az… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!