Sub Rosa

Sikítófrász

  Az ember gyermeke bármikor meg tudja lepni még az anyját is. Azt hinnénk, hogy ismerjük, mint a tenyerünket, de mindig produkál olyat, amitől csak bámulunk ki a fejünkből, hogy ez meg most mi, valóban a saját gyermekünk áll előttünk, vagy valaki vagy valami által megszállt kis… Eddig én szerettem Zsebbel vásárolni. Együttműködő volt, ráadásul… Tovább »

Milyen is egy jó gyerek?

  Mindig is a válaszkész nevelés elveit vallottam, és az EMK, azaz együttműködő kommunikációt alkalmaztam a fiamnál, aki most pontosan három és féléves. Eddig nem gondolkodtam el azon, hogy jól döntöttem-e, hiszen nekünk picike, illetve kiterjedt családunknak ez  tökéletesen megfelelt, a gyerek szépen fejlődött, az olyan „veszélyesebb” korszakokat, mint a szeparációs szorongás, hisztikorszak, óvodai beszoktatás,… Tovább »

Amikor úgy érzem: nem bírok már egyedül vele

Tegnap azt írtam egy kommentben, hogy a tökéletesség alá nem adom, és ha tévedek, hibázok is, Zsebnek tökéletes vagyok. Nem is olyan biztos… Nem tudom, hogy más két és fél éves gyerekek milyenek, azt sem, hogy mások milyen módszerrel vészelik át a dackorszakot, a hisztit. Nekem egyre nehezebben megy. Nagyon próbálom az EMK használatát, azaz… Tovább »

Bezártak a szekrénybe!

Igazándiból csak azért írom le, hogy a későbbiekben is jót derülhessek rajta…  Valahol most örülök, hogy Zseb nem jár közösségbe, mert most biztos lehetnék benne, hogy mindenkinek elújságolná, hogy bezárták  szekrénybe! És tényleg! A gyerekem ott gubbaszt a gardróbban, csukott ajtó mögött, mert rosszat tett. De hogyan jutottunk el idáig? Nem vagyok híve a jutalmazó-büntető nevelésnek,… Tovább »

A szívem szakadt

Kezdetben semmit sem tudtam a gyerekekről. Nem értettem a nyelvükön, nem tudtam velük játszani, a korlátaimnak köszönhetően vigyázni sem rájuk. Féltem, hogy leejtem őket, féltem, hogy egy rossz mozdulattal kárt teszek bennük. Mindez felmerült bennem a terhességem során is. Fló később meg is kérdezte, hogyan boldogultam, hogyan léptem át ezeket az akadályokat? Az elején örömmel… Tovább »

Mese, mese mátka a piros kisautóról is

“A szülők egy része nincs tisztában azzal, hogy minden életkorban másfajta mesélésre van szüksége a gyerekeknek, van egy fokozatosság benne. Már a másfél-kétéves gyermeknek is mesélhetünk, a saját napjának történéseit, mozzanatait idézhetjük fel, később megtehetjük ugyanezt egy kis medvebocs történetébe átültetve. Ezután következnek az állatmesék, majd 4-4,5 éves kortól a tündérmesék. A már olvasni tudó gyermeknek… Tovább »

Duzzogás

A kölyök eléggé agresszív lesz, ha fárad. Valahol örülök is neki, meg nem is. Nem akartam anyámasszony katonáját, örülök, hogy kinyilvánítja az akaratát, még annak is, hogy ki is áll a vágyai mellett; viszont aggódva figyelem, ahogy harap, üt, vagy éppenséggel dobál.  Nem vagyok híve a büntetésnek, de úgy gondolom, a tetteinknek kell valamilyen következményt… Tovább »

Fut a gyerek!

A jó pap holtig tanul. A papné pedig, úgy néz ki, sosem… Zseb halántékán egy csúnya horzsolás éktelenkedik. Elesett – miattam. Nem ellöktem, vagyis nem a szó szoros értelmében. Póráz nélkül engedtem ki a kocsihoz. Utolsó ház a miénk az anyumé, ráadásul többen is voltunk. Nem is sejtettem, hogy gond lesz belőle. Ő elszaladt. Én… Tovább »

Gyerekszáj – 1. rész

-Az, mi az? – mutat rá a Lego-katalógusban a fentebbi képre. – Traktor. – Légyszi, traktor. – De hát az csak egy kép! – Légyszi, traktor! – Manócska, az kellene neked? – Kell – és mosolyog, mert azt hiszi, megkapja. – Azt nem lehet, az csak egy illusztráció. – Légyszi, anyaaa. Légyszi, traktor. – Az nem… Tovább »

Minden anya álma….

Hunyjátok be a szemeteket és képzeljetek el egy üdítő nyaralást. Mit láttok? Én egy kényelmes nyugágyat egy medence partján. Ragyogó napsütést. Házikóra emlékeztető napernyő alatt éppen mohitót szürcsölgetek hosszú, műanyag pohárból, a szememen a lila Burburry napszemüvegem (vagy helyette a fekete Marc Jacobs szemüvegem), előttem egy füzet, amelybe a kedvenc rózsaszín töltőtollam írogatok. Most éppen… Tovább »

Ez az anya csak szalad – játszótéri kalandok

  Ma alig bírom elhagyni az ágyat, mert izomláz van a vádlimban, a bokáim sajognak, a talpam ég a tegnapi nap után, de néhány pillanatot leszámítva, amikor szarnak, értéktelennek éreztem magam, szuper mozgalmas volt, ami simán megért néhány kényelmetlenséget is:   A keddi 6 km-es séta (több és hosszabb megállókkal feldarabolva) alapozta meg az egészet,… Tovább »

Dacolunk, dacolunk, dacolunk…

Először is le szeretném szögezni, hogy Zseb még nincs kétéves, és az az egy hónap feljogosít még arra, hogy ne vegyem őt egy kalap alá a rémes kétévesekkel! A poharam! Persze, már réges-rég belépett ő is a dackorszakba, keresi a határokat – mind a természetét, mind az enyémet, de ezt még javában nem írnám kezelhetetlennek… Tovább »

Kötődően tilts!

A kisgyerekeknek nincs veszélyérzetük. Egyetlen egy hajtja őket: minél jobban felfedezzék a környezetüket. Az expedíciók pedig sosem veszélytelenek, még ilyen kisembereknek sem. Felmásznának mindenhová, leugranának mindenről, megkóstolnának mindent, benyúlnának minden apró lyukba is. Nekünk, szüleiknek feladatunk, hogy meggátoljuk őket, hogy balesetet szenvedjenek ezeken a felfedezőtúrákon. Ez pedig felveti a kérdést: hogyan? Milyen eszközökkel bírjuk rá… Tovább »

Fejen csapott?!

Channah látogatott meg minket, éppen a nappaliban kávéztunk. Zseb körülöttünk játszott. Egyszer csak, felém szaladt. Nem foglalkoztam vele, mert az arca boldogan ragyogott; helyette inkább a kávémat kortyolgattam. Ezért észre sem vettem, jobban mondva nem is figyeltem, mit szorongat a kezében. Egy műanyag vállfát… Odaérve mellém megállt, és teljes erejéből kupán vágott az akasztóval. Hirtelen… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!