Sub Rosa

Hogyan nyaralj egy másfélévessel?

A mostani írás még tavalyi. A Liliputi oldalra készült, de mivel azóta eltelt több mint egy év, és nem jelentették meg, úgy gondoltam, a blogon a helye. Témája ugyan nyári, de szerettem, és nem akartam, hogy csak a fiókban (jelen esetben a felhőben) porosodjon.   Kisgyerekkel vakációzni? Bármikor, de azért főleg nyáron, jó időben, kényelmes, vízparti… Tovább »

BLW Zseb módra

  Amikor a Facebookon megígértem nektek, hogy írok a BLW-ről, nem is gondoltam, hogy ekkora fába vágom a fejszém. Főleg amiatt, mert nálunk az igény szerinti hozzátáplálás sem úgy ment, ahogy az elő van írva. Több okból is sutba vágtam az eszméit, szabályait, és követtem a mi igényeinket. S ha ezt egy igazi BLW-zős anyuka… Tovább »

Dacolunk, dacolunk, dacolunk…

Először is le szeretném szögezni, hogy Zseb még nincs kétéves, és az az egy hónap feljogosít még arra, hogy ne vegyem őt egy kalap alá a rémes kétévesekkel! A poharam! Persze, már réges-rég belépett ő is a dackorszakba, keresi a határokat – mind a természetét, mind az enyémet, de ezt még javában nem írnám kezelhetetlennek… Tovább »

Vedi Napoli e…- képekkel!

Nápolyt látni és aludni – lehetne a mi kirándulásunk mottója. Mert a mi majd’ két évesünk szinte az összes érdekességet végigaludta. De hogyan is zajlott a nápolyi utunk?   A WIZZAIR akciójának jóvoltából már a firenzei utunk idején tudtuk, hogy most februárban Nápolyba megyünk. Nem aggódtuk túl magunkat, hiszen Zsebbel már megjártuk Olaszországot és Franciaországot… Tovább »

Futószalagos gyerekek – a Heim Pál bőrgyógyászatán

Biztos megosztó lesz a mostani poszt, és csak az fog érződni belőle, hogy alapjáratban idegenkedek a magyar egészségügytől… Tavaly (pontosan egy éve) már jártunk Zsebbel a budapesti Heim Pál kórház bőrgyógyászatán, ahol megállapították, hogy atópiás dermatitise van. Szóval semmi sem ért váratlanul a pénteki napon, mindennek ellenére ismételten bosszankodtam rajta. Szemölcsök jöttek ki a nyakán… Tovább »

Hogy bírsz vele? – Avagy egy mozgássérült mami a dacos majd’ kétévessel

Ugye, milyen szépen alszik a képen? Kata azt mondta, olyan, mint egy kisangyal. Mégis egyre többet kapja meg, hogy rossz vagy, nem fogadsz szót, nem szabad. A valóságban mindig is tünemény, csak hát a dackorszak közepében járunk. Emlékszem, mennyit megkaptam terhesség alatt, hogy bírni fogom-e? Illetve mindenki azt hitte, sokkal könnyebb dolgom lesz, amikor már jár. Példaképeim… Tovább »

Murphy…

“Ami elromolhat, az el is romlik.”   A januári stresszhelyzet túlélését egy kellemes meghűléssel ünnepeltem. Ritkán lázasodom be, de kivételes helyzetben a testhőm most megközelítette, ha nem elérte a 38 fokot. Pontosan nem tudom megmondani, mert lázmérőm nem volt. Azaz volt, csak hát nem működött. Egyik sem… Tényleg ritkán szoktam lázas lenni, ha náthás vagyok,… Tovább »

Késésben

Úgy gondoltam, ismernek. Különösképpen azok, akik közel állnak hozzám. Mégis az elmúlt napok eseményei az ellenkezőjét bizonyították. Sosem szerettem, ha kételyek között hagynak, a gyerek apja pedig rendszerint bizonytalanságban tart. Emellett, ha éppen a világ legpocsékabb teremtésének érzem magam, a családom sem megnyugtat, hanem segítőszándék címszóval még inkább a szemembe mondja, hogy valóban nem érek… Tovább »

Játsszatok! – Játékötletek tipegőknek

Tegnap szót ejtettem arról, hogy a 21 hónapos gyerekemnél a szabad játékokat preferálom. A Facebookos Kötődő nevelési csoportban összeszedtünk néhány ötletet, amivel együtt és egyedül is játszhat és szárnyalhat a fantáziája. Nézzük, milyen játékokat ajánlanak egy 21 hónaposnak:   Segítés: A gyerekek legfőképpen utánzással tanulnak. Legfőképpen azokat utánozzák, akiket szeretnek. Ilyenkor „anyává, apává” válnak ők… Tovább »

Bibi

Itthon vagyok a gyerkőccel, szinte nap mint nap 24 órában  összenőve, mégis minden nap meglep valamivel. Nem szoktam vele fejlesztő játékokat játszani, —úgy gondolom, hogy most  még a szabad játék a leghasznosabb számára. Ezért is volt meglepő, amikor először kimondta az állathangokat, mert ha rábökött egy tehénre, én nem azt mondtam neki, hogy búúú, hanem,… Tovább »

Hope

Ti mit tesztek, ha féltek valamitől? Belevetitek magatokat, hogy minél előbb túl legyetek rajta, vagy örökké kifogásokat kerestek, hogy minél később kelljen szembenézni vele? Én az utóbbihoz tartozom. Addig húzom-halasztom a dolgokat, amíg csak lehet, vagy nem jön egy isteni szikra, hogy ideje szembenéznem a végzetemmel. Most legalább 6 évig odáztam el a dolgokat. Zseb… Tovább »

Kötődően tilts!

A kisgyerekeknek nincs veszélyérzetük. Egyetlen egy hajtja őket: minél jobban felfedezzék a környezetüket. Az expedíciók pedig sosem veszélytelenek, még ilyen kisembereknek sem. Felmásznának mindenhová, leugranának mindenről, megkóstolnának mindent, benyúlnának minden apró lyukba is. Nekünk, szüleiknek feladatunk, hogy meggátoljuk őket, hogy balesetet szenvedjenek ezeken a felfedezőtúrákon. Ez pedig felveti a kérdést: hogyan? Milyen eszközökkel bírjuk rá… Tovább »

A másfél éves vs. a mami akarata. Na, melyik lesz a győztes?

Először azt hittem, hogy egyedül csak az én pici Zsebem rettentő akaratos, hiszen volt kitől örökölnie. Én sem tudom elviselni, ha valaki nemet mond nekem (emlékezhettek a házasság-kérdésére, vagy most éppen azért duzzogok, mert egy gyönyörűséges cicát nem hozhatok haza januárig, a cica meg akkorra megnő…). Aztán rájöttem, nem ő az egyetlen, szinte mindegyik másfél-két… Tovább »

Szellem a lakásban

Hitem szerint léteznek szellemek. Viszont sosem féltem tőlük. Gyerekként láttam nagypapámat, illetve két idegen árnyékát (ha szellemek voltak, bennük azért kételkedek most már), de ennyi. Sosem volt kiélezett érzékem az észrevételükhöz. Nem is hiányoltam, így legalább nem féltem tőlük. Egyébként is, miért féltem volna, nem akarnak ők senkit sem bántani. Különben sem olyan helyen lakunk,… Tovább »

A nem várt eredmény: halál

Vasárnap. Reggel 6 óra. Egy halvány izzó pislákol a szobában. Az ablakon csak a feketeséget látni, még egy csillag sem ragyog az égen, még egy utcai lámpa sem világít az utca ezen részén. Mintha minden sötétségbe borult volna, mint az én szívem. A gyerek apja már úton. Autóval viszi haza vidékre a kis törékeny testet,… Tovább »

Fejen csapott?!

Channah látogatott meg minket, éppen a nappaliban kávéztunk. Zseb körülöttünk játszott. Egyszer csak, felém szaladt. Nem foglalkoztam vele, mert az arca boldogan ragyogott; helyette inkább a kávémat kortyolgattam. Ezért észre sem vettem, jobban mondva nem is figyeltem, mit szorongat a kezében. Egy műanyag vállfát… Odaérve mellém megállt, és teljes erejéből kupán vágott az akasztóval. Hirtelen… Tovább »

Délutáni alvás… a nagyszülőknél

Most van egy kis időm. Csokival tömhetem magam, zene bömbölhet a hangszóróból, horrorfilmet nézhetek – mert Zseb nincs itthon. A délutáni alvását alussza a dédszüleinél. Hogy hagytam ott? Az úgy volt, hogy… Szóval a héten vidéken tartózkodunk. Ilyenkor a nagyimék rendszerint segítenek, főleg abban, hogy vigyáznak Zsebre. Többször elviszik délutánonként, ilyenkor van egy kis időm… Tovább »

A tél kezdete

Nem volt még ilyen bejegyzés, és valószínűleg nem is lesz több túl sok. Ahogy írtam már, nem szeretem a telet, viszont vasárnap, miután a gyerek apja kitalálta, hogyha már havazott fenn a hegyekben, menjünk és nézzük meg, hihetetlenül boldoggá tett a hó látványa. Nem tudom miért. Talán, mert a meleg autóban ücsörögtem, és onnan néztem csak…. Tovább »

Szörnyű érzés

Biztos voltam benne, hogy vannak dolgok, amiket nem jól oldok meg a gyereknevelésben, de eddig egyiket sem éreztem ennyire súlyosnak, mint a mostaniakat. Zseb lassan 12 kiló. Eddig – bár már a vége felé nehezebben – fel tudtam emelni, és ha kérte még vinni is tudtam. Most ez egyre nehezebben megy; attól tartok, hogy kifordul… Tovább »

Ketten – vagy többecskén – a városban

Családom mindig fél elengedni minket kettesben Zsebbel. Én is a minimálisra csökkentem az ilyen alkalmakat, pedig mindig rájövök: jó páros vagyunk. Ma sem volt ez másképp. Vidéken vagyunk, itt mindig könnyebb, mert nincs annyi lépcső, autóval könnyedén el lehet jutni bárhová, és az indulásnál mindig van segítség. Ma is apum tette be Zsebet az autósülésbe…. Tovább »

Ön – és közveszélyesek

Vagyunk mi  gyerekkel… Vendéget vártunk, ezért abból a disznóólból, amiben leledzünk, próbáltunk valami elfogadható kinézetet alkotni. Előtte azért meg kellett mászni a csigalépcsőt többször is – legalább annyiszor, hogy a lépcsőzni, gyereket emelni nem éppen tudó anya beleőszüljön (még szerencse, hogy festem a hajam), és egy jó 10 percet büntivel ne sújtsa a szegény gyereket…. Tovább »

Búcsúbuli

Amióta Zseb megszületett, igazán nem jártam el itthonról, néha egy-egy céges összejövetelre mentem (azaz a volt kollégáim búcsúbulijaikra). Ahogy már írtam, hogy július elsejével felmondtam a cégnél, ahol eddig dolgoztam, majd augusztus végén valóban el is jöttem. Így az utolsó összejövetel, amire úgy néz ki meghívtak elmegyek, a saját búcsúbulim volt. Ahová (hálásan köszönöm!!!!! ♥)… Tovább »

Pocsék anya, vagy túl okos gyermek?

A reggeli mosakodásból beérve a nappaliba (amiből majd le lesz választva a gyerekszoba) a szoba közepére tolt babakarámba ütközöm.  A fal mellett nem volt jó helyen, mert nem bírta kiszedni a fal és a rács közé szorult kisautót, ráadásul nem is tudta körbeszaladni… Helyre állítva a berendezéseket hallom, hogy a kiságy megnyikordul, Valahogy ki kellett… Tovább »

Szülők nélkül is minden szupi!

Eddig is előfordult, hogy Zsebre egy-két órára más vigyázott. Leggyakrabban a nagyszülők vitték el sétálni, a játszótérre, amíg én otthon rendezkedhettem. Tegnap is hasonlóra kértem a nagypapám: miután felébredt a kismanó, ebédelt is egy keveset (nagyi krumplilevese bejött neki), vigye el, látogassák meg az otthon maradt dédnagymamát. Egyikőjüket sem kellett győzködni, nagypapa boldogan vitte magával… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!