Sub Rosa

Balekok gyűrűje, avagy hogyan lett helyettem a Szajna menyasszony?

Párizsban jártunk még az ősz előtt. Ha nem is minden lány álma, de az enyém biztosan, hogy egy olyan romantikus helyen kérjék meg a kezem, mint a szerelem városa. Legutóbbi párizsi kiruccanásunk alkalmából a romantikus hangulat meg is volt, a szeretett férfi is, sőt még egy karikagyűrű is képbe került. A lánykérés persze szimplán rózsaszín álom maradt,… Tovább »

Bólogatsz és megnyugszol! – 9. hét

Egy nő életében a fogorvos és a nőgyógyász az egyik legfontosabb kapcsolat. A páciensben egy fajta ősbizalomnak kell lennie feléjük. Én szó nélkül megbíztam a saját nődokimban, tudtam, hogy én és a gyermekem is jó kezekben vagyunk, nem kell aggódnom.  Igen ám, de hirtelen azzal kellett szembesülnöm, hogy kedvenc nődokim már nem dolgozik az István kórházban,… Tovább »

Meg sem lepett, hogy véres a bugyim…

Mikor menstruáltam utoljára? A franciaországi út során… Úgy június 15-e táján jött meg… Mostanság elég pontos, nem úgy, mint ahogy Zsebbel volt… Emiatt július 16-án már sejtettem, hogy megfogant bennem egy lélek, de a teszt igazán csak 25-én mutatott pozitívat. Akkor még nem is gondoltam, hogy ezzel a számítással milyen problémák adódnak. Az első két… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!